Preece szerint a NASCAR közel áll ahhoz, hogy valaki súlyosan megsérüljön

Preece szerint a NASCAR közel áll ahhoz, hogy valaki súlyosan megsérüljön





A Next Genek 2022-es debütálása óta több levegőbe emelkedéssel járó baleset is történt a NASCAR Cupban, a legijesztőbbet azonban kétségkívül Ryan Preece produkálta a két évvel ezelőtt.

Az akkor még a szép emlékű Stewart-Haas Racingnek vezető pilóta a Daytona International Speedwayen rendezett alapszakasz-finálén bukott óriásit miután az LMC-s Erik Jones hátulról eltalálta. Ennek hatására az autója kiforgott, majd az – azóta már eltávolított – füves területen megpattanva nem kevesebb, mint tíz bukfencet és szaltót írt le.

Az erőhatások következtében Preece mindkét szemében elpattantak az erek, de szerencsére megúszta komolyabb sérülés nélkül és már a következő héten visszatért a mezőnybe.

Most, másfél esztendővel később ismét ő húzta a rövidebbet.

A múlt vasárnapi Daytona 500 196. körében Christopher Bell a falnak csapódott, forgása közben pedig eltalálta az immár az RFK Racinget szolgáló kollégája 60-as Fordját. A csattanásnak köszönhetően először az autó hátsó része emelkedett fel a talajról, majd a tetejére fordulva tovább csúszott és csak a SAFER állította meg.

Preece ezúttal karcolás nélkül kászálódott ki a roncsból, a kötelező orvosi vizsgálatot követően azonban nem fogta vissza magát a média képviselői előtt.

„Fogalmam sincs, hogy a diffúzor, vagy valami más miatt van-e, de ezek az autók úgy viselkednek, mint a rétegelt lemezek egy szeles napon. Amikor a levegőbe repültem, hirtelen minden teljesen elcsendesedett. Csak a kislányomra tudtam gondolni.

Mázlim volt, hogy sértetlenül szállhattam ki a kocsiból, de nagyon közel járunk ahhoz, hogy valaki más már ne legyen ilyen szerencsés.

Hálás vagyok, hogy megúsztam, ugyanakkor rendkívül pocsékul is érzem magam, mert az autó iszonyat gyors volt. Eszméletlenül bosszantó, hogy így ért véget számunkra a verseny.”


A 67. Daytona 500-ról itt írtunk bővebben:

>>>>>Óriási balesetek után William Byron ölébe hullott a Daytona 500 győzelme