Idéntől már extra pontot ér a leggyorsabb kör a NASCAR-ban

A Forma-1 eltörölte, a NASCAR viszont a 2025-ös szezontól bevezeti a leggyorsabb körért járó bónuszpont szabályát.
A változás mindhárom nemzeti szériát – tehát a Truck Seriest, az Xfinityt és a Cupot – érinti.
Az ‘Xfinity Fastest Lap’ értelmében minden egyes verseny után egyetlen plusz egységgel gazdagodik az a pilóta, aki a táv során a legrövidebb idő alatt teljesít egy kört. Az F1-gyel ellentétben – ahol a top 10-es befutó volt a feltétel – a NASCAR-ban már a mezőny összes, az adott szériában pontgyűjtésre jogosult tagja harcba szállhat a bónuszért, végeredménytől függetlenül.
Az egyetlen figyelemre méltó kitétel, hogy teljesen megegyező köridő esetén az a versenyző kapja az extrát, aki a futamot előkelőbb pozícióban fejezte be. Emellett a bajnoki döntő kvartettje számára sem lesz elérhető ez a lehetőség, ami teljes mértékben logikus, hiszen itt már szakaszpontok sincsenek.
Az újítás várhatóan komoly stratégiai lépésekre késztetheti a csapatokat. Elég csak abba belegondolni, hogy az elmúlt évek során hány alkalommal múlt a playoff-továbbjutás mindössze pár ponton.
Példának okáért, ha már tavaly életben lett volna ez a regula, akkor az öt legjobb köre révén Kyle Larsont koronázzák az alapszakasz bajnokává, nem pedig Tyler Reddicket. Sőt, még ennyi sem kellett volna, hiszen a 23XI-ös neve mellett mindössze két ponttal több szerepelt.
Hasonló volt a helyzet 2022-ben, amikor Ryan Blaney csak három egységgel orozta el az utolsó rájátszásbeli helyet Martin Truex Jr.-tól.
Az új regula a NASCAR és a Comcast közti szerződéshosszabbítás keretein belül valósul meg.
A telekommunikációs vállalat alá tartozó Xfinity-brand az idei szezon végéig biztosan marad a másodosztály főszponzora, a friss megállapodás szerint pedig hosszú távú, prémium partnerségre lépett a királykategóriával is.
