Változott a Daytona 24 végeredménye: Elvették az LMP2-győzelmet Sébastien Bourdais-éktól!

Változott a Daytona 24 végeredménye: Elvették az LMP2-győzelmet Sébastien Bourdais-éktól!
credit: IMSA





Három nappal a leintés után módosult a 63. Daytona 24 végeredménye.

Az IMSA szerdán kiadott közleménye szerint a Tower Motorsports 8-as számú ORECA-ja megbukott a minden részletre kiterjedő technikai ellenőrzésen, mert az autó alján lévő kopólemez meghaladta a szabálykönyvben az FIA előírásai alapján előre meghatározott kopási határt.

Ennek értelmében a Sébastien Bourdais, John Farano, Sebastian Alvarez és Job van Uitert által vezetett gépet az LMP2-esek első helyéről a kategória végére sorolták.

A győzelmet az eredetileg másodikként, 44.697 másodperces hátrányban leintett United Autosports 22-ese örökölte meg James Allennel, Paul di Restával, Dan Goldburggal és Rasmus Lindh-del a fedélzetén.

„Az IMSA által jelzett szabálysértés a kopólemez túlzott elhasználódására vonatkozik, ami magától is megtörténhet egy intenzív hosszútávú verseny során olyan dolgok miatt, amiket nem tudunk közvetlenül befolyásolni.” – mondta a Tower vezetője, Rick Capone.

„A 8-as autó probléma nélkül átment valamennyi technikai ellenőrzésen mind a mostani verseny alatt, mind pedig a korábbi fordulók alkalmával. Biztosak vagyunk benne, hogy nem követtünk el semmi rosszat és nem szereztünk tisztességtelen előnyt.”

A Tower fellebbezését az IMSA elutasította.

„A versenyzés kegyetlen tud lenni, de az irányító testületek még rosszabbak” – írta Bourdais a közösségi médiában.

A francia veterán szerint meghibásodott lengéscsillapító okozta a problémát, ami miatt az autó hátulja lejjebb került.

„Az IMSA mindig is észszerűen kezelte azokat az eseteket, amikor egy technikai hiba vezetett szabálysértéshez. Sajnos ma nem így történt. Szeretném megköszönni a csapat minden tagjának a hibátlan munkát és az elkötelezettséget. Az, hogy csalóknak állítják be őket, egyszerűen felháborító, hiszen mindig a szabályokat szem előtt tartva dolgoznak. Nagyon remélem, hogy a jövőben még több versenyt nyerhetünk! Köszönöm mindenkinek a támogatást.”