Hihetetlen okból, már a szezon előtt távozik a PREMA frissen igazolt sztármérnöke

Hihetetlen okból, már a szezon előtt távozik a PREMA frissen igazolt sztármérnöke
credit: PREMA





Január 18-án, derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint azonnali hatállyal távozik a PREMA-tól az IndyCar-csapatuk mérnöki osztályának nemrég kinevezett vezetője, Mike Cannon.

Az amerikai open-wheel bajnokságban idén debütáló alakulat november végén erősítette meg a veterán szaktekintély leigazolását annak reményében, hogy a segítségével már rögtön az első szezonjukban jó eredményekért harcolhatnak.

A reményteli várakozás nem volt véletlen a Callum Ilottal, valamint az újonc Robert Shwartzmannal felálló gárda szurkolói részéről.

Karrierje során Cannon megfordult többek közt az Andretti Globalnál és a Chip Ganassi Racingnél, utóbbinál oroszlánrészt játszva Scott Dixon 2020-as, hatodik bajnoki címében és az az évi Indy 500-on szerzett pole-jában is.

Az elmúlt két idényben a Team Penske-vel technikai partnerségben álló AJ Foyt Racinget erősítette. Tevékenységét jól szemléltette, hogy Santino Ferrucci tavalyi, kilencedik pozíciója révén az AFR legjobb összetettbeli eredményét könyvelhette el 2002 óta.

Mindennek tükrében érthető módon sokkolta az IndyCar közösségét, hogy Cannon végül meg sem kezdte a munkát a PREMA-nál. A fordulat okait illetően több konteó is terjedni kezdett, a szakember azonban most megtörte a csendet és sajtóközleményben tudatta a világgal hirtelen távozása megdöbbentő okát.

„A minap lemondtam a PREMA Racingnél vállalt pozíciómról. Mérnöki vezetőnek vettek fel az IndyCar-programjukhoz, részben a szériában szerzett, 25 éves tapasztalatomnak és az Indianapolis 500-on elért sikereimnek köszönhetően.

Rövid időn belül viszont azt tapasztaltam, hogy a tanácsaimat és szakmai véleményemet nem veszik figyelembe, vagy egyszerűen csak egyáltalán nem hallgattak rám. Ebből adódóan úgy ítéltem meg, hogy a PREMA-nál töltött időm nem lesz hatékonyan kihasználva. Ezért hoztam meg a távozásról szóló döntésemet.

Megilleti őket a dicséret az IndyCar iránti elkötelezettségükért és azért, hogy szembe mernek nézni az ezzel járó számos kihívással. Ez egy rendkívül versenyképes széria, ahol a finom részletek kiismerése minden csapat számára komoly kihívást jelent. Kérem, szurkoljanak nekik, támogassák őket és kívánjanak nekik a legjobbakat!

A PREMA nem kívánta kommentálni a történteket.


KAPCSOLÓDÓ: Romain Grosjean a PREMA tartalékpilótájaként folytatja az IndyCarban