Aláírt Fernando Alonso cégéhez a sorsdöntő szezont megkezdő IndyCar-bajnok

Eddigi legmagasabb profilú igazolását ejtette meg az A14 Management.
A Fernando Alonso nevéhez fűződő – az USA-ban Oriol Servia által képviselt -, eredetileg fiatal tehetségek felkutatására és támogatására létrejött vállalat hivatalosan bejelentette, hogy Will Power személyében már egy nemzetközileg ismert, veterán sztárpilótát is az ügyfelei között tudhat.
„[Az A14] nagy segítségemre lesz az IndyCar-karrierem jövője szempontjából, továbbá az egyéb céljaimra vonatkozóan is, mint például a Daytona 24 vagy Le Mans, amelyeken mindig is szerettem volna indulni” – idézi a szerződés kapcsán kiadott sajtóközlemény Powert.
„Oriol Serviával régóta jó barátságban állunk és ő volt az egyik legjobb csapattárs, akivel valaha együtt dolgoztam. Fernando Alonso pedig egy olyan ember, akire régóta felnézek és nagyon tisztelem mindazért, amit elért. Úgy érzem ők ketten, valamint a kapcsolatrendszerük tökéletesen passzol hozzám.”
A megállapodás kritikus időszakban köttetett meg a felek között, hiszen Power jelenlegi szerződése az idei szezon végén jár le a Team Penske-vel. A kétszeres IndyCar-bajnok, egyben a 2018-as Indianapolis 500 győztese saját bevallása szerint még huzamosabb ideig maradna a szériában, a folytatás azonban nincs kőbe vésve.
A márciusban 44. életévét betöltő ausztrál szintén 44 győzelemmel rendelkezik az amerikai open-wheel csúcsán, 70 pole-jával pedig abszolút rekordernek számít. A jövő kapcsán azonban a kora miatt már abszolút nincs könnyű helyzetben és ha a teljesítménye hanyatlást mutat, akkor a Penske gond nélkül megköszönheti eddigi szolgálatait. Ez megtörtént már olyan sztárokkal, mint például Juan Pablo Montoya és Helio Castroneves.
A hírek szerint ráadásul a potenciális utódok is sorban állnak a Penske-vel technikai partnerségre lépett AJ Foyt Racing fiatal duója, Santino Ferrucci és David Malukas révén.
„Úgy érzem, hogy még öt évig simán versenyképes lehetek” – mondta Power az IndyCar szerdai médianapján.
„A célom az, hogy addig folytassam, amíg jó formában vagyok. Tavaly is elég jól ment, három futamot nyertem és hétszer álltam dobogón, szóval még mindig magas szinten tudom művelni ezt a dolgot. Ha nem így lenne, már rég abbahagytam volna, de még most is tanulok!
[A Penske-vel való hosszabbítás] nyilvánvalóan nem az én döntésem, hiszen nem én vagyok a csapat tulajdonosa. Mindent összevetve viszont a végén úgyis csak az számít, hogy nyersz-e a versenyeket és erős eredményeket hozol-e, mert ez a legjobb mód arra, hogy ilyen helyzetben megvédd magad.”
