A NASCAR nem engedi indulni a Daytona 500-on Mike Wallace-t, ezzel a komplett csapat kilátástalan helyzetbe került

Két héttel ezelőtt jelentette be az MBM Motorsports, hogy beadták nevezésüket a február 16-ára kiírt Daytona 500-ra.
A csapat 66-os számmal jelölt Fordjának volánját Mike Wallace kapta meg, aki kereken egy évtizede szerepelt utoljára a Cup Series mezőnyében. A 65 esztendős veterán ezzel az ikonikus viadal történetének második legidősebb pilótája lehetett volna a 2018-ban sikerrel kvalifikált Mark Thompson után. Az akkor 66 éves georgiai szintén az MBM-től kapott lehetőséget.
Jelen program azonban egyik pillanatról a másikra feje tetejére állt, miután a NASCAR január 13-án hivatalosan közölte, hogy nem hagyják jóvá Wallace részvételét.
Indoklásuk szerint az engedély elbírálása során kiemelt tényezőnek számít, hogy a kérelmező versenyző mennyire volt aktív az elmúlt időszakban, ezzel párhuzamosan pedig milyen teljesítményt nyújtott.
Ebből adódóan a kizáró ok Wallace esetében az lett, hogy 2015 óta egyáltalán nem vezetett intermediate, vagy annál hosszabb pályán.
A döntés sokkolóan érte a korábbi négyszeres Xfinity- és ötszörös Trucks-futamgyőztest.
„Hajnali 4:00-kor Elton Sawyer, a NASCAR versenyzésért felelős alelnöke értesített arról, hogy nem hagyják jóvá részvételemet a Daytona 500-on” – írta a közösségi médiában Wallace.
„Ráadásul jelen állás szerint a [komplett] 2025-ös szezonban sem engedélyezik, hogy a Cup, Xfinity és Truck szériákban vezessek, bár 2026-ra vonatkozóan még lehetséges, hogy újraértékelik a kérelmemet.
Ez a hír teljesen lesújtott, hiszen a múlt héten, egy telefonbeszélgetésünk során a NASCAR elnöke [Steve Phelps – szerk.] még megerősítette, hogy minden rendben van és találkozunk Daytonán.
Most arra kérek mindenkit, támogassátok Carl Longot és az MBM Motorsports csapatát, akiknek ez a helyzet órási csapást jelent. Nemcsak versenyzőként, de szponzorként is szerepet vállaltam a Daytona 500-as projektben. Most viszont új pilótát és anyagi forrásokat kell találniuk.”
Karrierje során Wallace több, mint nyolcszáz futamot teljesített a NASCAR nemzeti porondján. Összesen kilenc diadalt aratott, míg a Daytona 500-on tizenegyszer rajtolt el. Legjobb eredményét 2009-ben hozta, amikor negyedikként látta meg a legendás viadal kockás zászlaját.
A D500 programsorozata február 12-én veszi kezdetét az első edzéssel. Az MBM-nek tehát alig egy hónapja maradt arra, hogy egy betonbiztos financiális háttérrel bíró versenyzőre leljenek az indulás érdekében.
