A szaúdiak szerint a NASCAR-ral is folynak tárgyalások Qiddiya kapcsán, a szervezet viszont mélyen hallgat

A szaúdiak szerint a NASCAR-ral is folynak tárgyalások Qiddiya kapcsán, a szervezet viszont mélyen hallgat





Idén tavasszal került leleplezésre Szaúd-Arábia vadonatúj versenypályájának látványterve.

A Rijádtól körülbelül 50 kilométerre lévő Qiddiya Cityben kiépítendő gigantikus létesítményt Herman Tilke álmodta meg Alex Wurz-cal közösen, az igazi különlegessége pedig a mintegy 108 méteres szintkülönbségben rejlik majd.

A vonalvezetés fő attrakciójának természetesen a Forma-1-et szánják, amely a majdani átadást követően már itt fogja lebonyolítani nagydíját Jeddah utcái helyett.

A futurisztikus okosvárosnak szánt Qiddiya illetékesei a minap helyzetjelentést adtak a komplexumban zajló munkálatokról, ezzel párhuzamosan pedig egy listát is bemutattak azon bajnokságokról, amelyek a tervek szerint felvehetik repertoárjukba a kis túlzással a „levegőben lebegő” pályát.

A felsorolás szerint öt év múlva, 2030-ban az F1 és az F2 már biztosan versenyezni fog itt, míg jelenleg is folynak a tárgyalások többek közt a MotoGP-vel, a WEC-kel, a Formula E-vel, a Superbike-világbajnoksággal és….


**************DOBPERGÉS********************


A NASCAR-ral!



Ennek kapcsán a Sports Business Journal megkereste a szerveztet, de annak tisztviselői nem kívánták kommentálni a hírt.

Annyi viszont bizonyos, hogy a NASCAR az utóbbi években minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít a nemzetközi terjeszkedésre.

Ennek köszönhetően jövőre a Cup és az Xfinity Series már útba ejti Mexikóvárost, azon belül az F1-et is vendégül látó Autdromo Hermanos Rodriguezt. A közeljövőt illetően pedig felkerült a radarjukra Brazília is.

Augusztus elsején, São Paulóban tartották az első komoly mítinget, amelyen többek közt részt vett az állam kormányzója, Tarcísio de Freitas, a város polgármestere, Ricardo Nunes, a NASCAR brazíliai képviselője, Tom Dannemiller, valamint a szervezet marketingért felelős vezető tisztviselője, Pete Jung is.

A megbeszélés középpontjában egyelőre nem egy pontozásos futam, hanem a szezonindító, bajnokságon kívüli Clash megrendezése áll.

A NASCAR már eleve szorosabb kapcsolatot ápol a dél-amerikai országgal, hiszen 2023-ban összebútoroztak a GT Sprint Race sorozattal, amely azóta NASCAR Brasil Series név alatt fut.