Sophia Flörsch az IndyCar előszobájában tesztelhet

Az Indy NXT-ben idén pole-t és győzelmet is szerzett Jamie Chadwick már biztosan nem tér vissza a mezőnybe, teljes szezonos női versenyzője azonban így is lesz a szériának Hailie Deegan személyében.
A 23 éves kaliforniai az HMD Motorsports színeiben debütál az IndyCar legmagasabban jegyzett nevelősorozatában, amely csapat most egy másik hölgynek is lehetőséget ad arra, hogy megmutassa képességeit.
Október 28-án, hétfőn a Deegannel ellentétben már komoly formaautós tapasztalattal bíró Sophia Flörsch tesztelheti a gárda egyik autóját.
A jelenleg az F3-ban vezető német pilóta a Barber Motorsports Park roadján körözhet.
Flörsch egyébiránt kezdettől fogva nagy támogatója kolléganőinek, ezzel párhuzamosan viszont egyáltalán nem híve a marketing-célú látszatkampányoknak.
Nem meglepő, hogy azonnal hangot adott véleményének, miután Marta Garcia bejelentette, hogy nagy valószínűséggel véget ér open-wheel karrierje.
„Nagyon sajnálom, Marta” – írta a közösségi médiában.
„Úgy tűnik, 2023-ban csak arra használtak fel, hogy egy rövid időre növeljék a női versenyzők láthatóságát. Ez azonban nyilvánvalóan nem segít a stopperóra elleni harcban. Az F1-nek talán előnyös, de a női pilótáknak semmiképpen. Egyáltalán sikerült szerezned egy szponzort is, Marta? Aztán félreállítottak. Az, amit idén műveltek egyszerűen szörnyű.
Téged hibáztatnak, holott pontosan tudják, mire lenne szükséged. A csapatfőnökök férfi tehetségei persze megmutatják, hogyan is kell csinálni… Hol vannak a 2021-ben és 2022-ben beígért női programok? A média miért nem tesz fel ezzel kapcsolatban kérdéseket? Nagyon szomorú. Ez a rózsaszín kirakatpolitika. Csináljunk egy listát 2021-től kezdve a női versenyzőkről és kérdezzük meg őket, hogy mi is történik ebben a sportban.”
