Bosszúból kórházba küldte ellenfelét a bekattant NASCAR-pilóta Homesteaden

Totálisan lement a függöny Conner Jones előtt a NASCAR Truck Series szombati, homesteadi futamán.
A ThorSport Racingnek vezető pilóta a második szakasz során hátulról nekiment Matt Mills 42-es Chevyjének, aminek következtében az autó nagy erővel a falnak csapódott, majd ki is gyulladt.
Az incidens után Jones rögtön nyomatékosította csapatrádión, hogy szándékosan állt bosszút kollégáján, mivel nem tetszett neki az, ahogyan ellene versenyezett.
„Egész évben ez van! Az egész kibaszott évben!” – üvöltötte.
„Kurvára elegem van!”
A versenyirányításnak pedig belőle lett elege és büntetésből két körre leparkolta a pitben.
A balesetet követően Mills önerőből szállt ki a gépéből, majd a pálya orvosi központjába vitték.
A Niece először csak annyit közölt, hogy a 27 éves virginiai infúziót kap, nem sokkal később viszont alaposabb vizsgálatok céljából átszállították a helyi kórházba.
Jones nem kívánt a sajtónak nyilatkozni. Amikor viszont egy riporter a pitlane-en odament hozzá, hogy van-e pár perce beszélgetni, csak ennyit felelt:
„Kellene? Vagy azt hiszitek valami hülyeséget fogok mondani? Nekem most erre nincs időm.”
A fejlemények tükrében nem kizárt, hogy Jones további szankciókra számíthat.
UPDATE:
Négy órával a verseny után Jones kiadott egy sajtóközleményt:
„Még nem volt alkalmam arra, hogy személyesen bocsánatot kérjek Mattől a mai, Homestead-Miami Speedwayen rendezett futamon történtek miatt, de szándékomban áll ezt megtenni. Az idei szezonban már több incidensünk is volt a pályán és most hagytam, hogy a frusztrációm eluralkodjon rajtam. Nem gondoltam át, hogy a tetteimnek milyen hatással lehetnek Mattre nézve és mélységesen sajnálom a következményeket.
Szeretnék őszintén bocsánatot kérni Mattől, a Niece Motorsportstól, a NASCAR-tól és a ThorSport Racingtől a sportszerűtlen viselkedésemért. Gondolataim Matt körül forognak, mióta hallottam, hogy az ütközés után kórházba szállították kivizsgálásra.”
UPDATE 2:
A Niece tájékoztatása szerint Millst további megfigyelés céljából bent tartják a kórházban.
Was two laps the right punishment for Conner Jones?
— Dirty Mo Media (@DirtyMoMedia) October 26, 2024
pic.twitter.com/REDD1PW1Xn
