„Örülnék ennek a problémának” – Denny Hamlin imádná, ha megcsinálhatná a létező legviccesebb dolgot

Felért egy kisebb pokoljárással Denny Hamlin számára a NASCAR Cup múlt vasárnapi, Las Vegas-i futama.
A Joe Gibbs Racing versenyzőjének napját több, a pitcsapata által elkövetett hiba hátráltatta, emellett pedig még nehezen vezethető autójával is meg kellett küzdenie. A hajrában viszont egy remek üzemanyag-stratégiát húzva sikerült nyolcadikként célba érnie, a rájátszást tekintve pedig az ötödikként jegyzik 27 ponttal a továbbjutó vonal alatt.
Karrierje során Hamlin eddig négy alkalommal jutott be a bajnoki döntőbe (2014, 2019, 2020, 2021), ha pedig idén újra sikerrel jár, akkor lehetősége nyílik arra, hogy véghez vigye a létező legviccesebb dolgot.
Végül is mi lenne annál epikusabb, mint két évtizednyi próbálkozás után végre behúzni első főkategóriás titulusát, a vágyott kupát pedig a NASCAR fejeseinek kellene neki mosolyogva átadni. Annak a NASCAR-nak, amellyel szemben október elején pont a virginiai pilóta által [társ]tulajdonolt 23XI Racing indított trösztellenes pert a Front Row Motorsports-cal karöltve.
„Őszintén szólva örülnék neki, ha ez a probléma ütné fel a fejét” – nyilatkozta Hamlin mosolyogva még a vegasi hétvégén tartott sajtóeseményen.
„Azt szoktam mondogatni, hogy csak akkor kell a gondokkal foglalkozni, amikor elérkezik rá az idő, de ez egy olyan helyzet lenne, amit örömmel bevállalnék. Ugyanakkor tisztában vagyok a bajnoki címmel járó felelősséggel és úgy vélem, ketté tudnám választani a két dolgot.”
A 43 éves versenyző korábban nehezményezte, hogy a 23XI-nek vezető Tyler Reddick alapszakasz-diadala után a NASCAR vezetőségéből senki sem jelent meg a hivatalos trófeaátadáson.
Ennek kapcsán saját bevallása szerint már neki is szegezte a kérdést a szervezet elnökének, Steve Phelpsnek, hogy az ő titulusa esetén megjelenne-e az ünnepélyes ceremónián.
„Phelps annyit válaszolt, hogy boldogan részt venne rajta” – mondta Hamlin.
Egy biztos, ha felér a csúcsra, akkor a NASCAR történetének legfurcsább (és legpoénosabb) szituációja születne meg.
A 23XI és az FRM egyébiránt azt kérvényezte a bíróságtól, hogy az akár évekig is elhúzódó per közepette engedélyezzék nekik, hogy jövőre is megtarthassák chartereiket, noha a 2025-től érvénybe lépő szerződést nem voltak hajlandóak aláírni.
A NASCAR természetesen maximálisan ellene van.
Az ezzel kapcsolatos bírósági meghallgatásra november 4-én – vagyis a Phoenix Racewayre kiírt playoff-finálé előtt hat nappal – fog sor kerülni Észak-Karolinában.
Ide kattintva mindent elolvashatsz a per eddigi eseményeiről:
