NASCAR: Logano nyert Vegasban és bent van a bajnoki döntőben!

A formátum 2014-es debütálása óta még egyetlen páros évben sem fordult elő, hogy Joey Logano ne zárta volna a NASCAR Cup-szezont az összetett legjobb négy helyezettje között. Ebből kétszer – 2018-ban és 2022-ben – egyenesen bajnoki címet ünnepelhetett.
Immár pedig hivatalosnak tekinthető, hogy ez a pozitív sorminta idén is folytatódik.
A Team Penske pilótája a charlotte-i rovalfutam után még abban a hitben élt, hogy nem sikerült beverekednie magát a rájátszás top 8-as körébe. Alex Bowman kizárása miatt azonban utólag megörökölte a legutolsó továbbjutó helyet, egy héttel később pedig már nem bízta a véletlenre és rögtön győzelemmel kvalifikálta magát a rájátszás fináléjába.
Ebben komoly szerepet játszott, hogy a Las Vegas Motor Speedwayre kiírt South Point 400 utolsó 72 körét sikerült tankolás nélkül teljesítenie.
A vezető pozíciót hat körrel a vége előtt vette át, majd a befutóban 0.662 másodpercet vert a másodikként célba ért Christopher Bellre.
„Nem semmi, amit az üzemanyag-stratégiával műveltünk, ugye?” – nyilatkozta az érhetően nagyon boldog Logano.
„Milyen elképesztő fordulatokat tartogatott ez a hét! A 22-es Pennzoil Mustang rendkívül gyors volt és ismét bejutottunk a legjobb négy közé! Ez most már színtiszta valóság! Fantasztikusan gazdálkodtunk az üzemanyaggal, Paul [Wolfe, crew chief – a szerk.] nagyszerű döntéseket hozott.
Eszméletlen ez az egész helyzet, annyira áldottnak érzem magam. Leírhatatlan napunk volt. Az üzemanyag-stratégia megvalósításához az egész gárda összehangolt munkájára volt szükség a mérnököktől kezdve a spotterekig. Igazi csapatmunka volt.”
Ezzel idei harmadik, teljes eddigi Cup-karrierjét tekintve pedig a harmincötödik diadalát aratta.
Harmadikként a playoffban már nem szereplő Daniel Suarez látta meg a kockás zászlót.
A címért még meccsben lévőket tekintve top 10-es eredménnyel távozott a bűn városából William Byron (4.), valamint Denny Hamlin is.
A Joe Gibbs Racing veteránjának futamát elszúrt pitkiállások, valamint a vége felé már betegeskedő autója is megkeserítette. A leintés pillanatában azonban sikerült elcsípnie a nyolcadik pozíciót, köszönhetően a Logano-féle stratégiájának.
Több kihívójuknak sorsa azonban már a 89. körben megpecsételődött.
TYLER REDDICK FLIPS!
— NASCAR on NBC (@NASCARonNBC) October 20, 2024
Reddick and Chase Elliott both crash. Reddick was able to drive his car to pit road but is done for the day. #NASCARPlayoffs pic.twitter.com/kBjgRp4TC0
A második szakasz rajtja után Tyler Reddick megpróbálta a külső íven megelőzni Chase Elliottot és Martin Truex Jr-t, utóbbi JGR-es ekkor felfelé mozdult és eltalálta hendrickes kollégáját. A 9-es Chevy ennek hatására Reddick gépének ütközött, ami kiforgott, majd bemutatott egy látványos szaltót is.
A mutatvány ellenére a 23XI Racing pilótája vissza tudott gurulni a pitbe, de a csapat már képtelen volt újra pályaképes állapotba hozni a #45 Toyotát.
A baleset magával rántotta továbbá Ryan Blaneyt és Brad Keselowskit is.
A 2012-es bajnok szintén kiállni kényszerült, míg a jelenlegi címvédő – Elliotthoz hasonlóan – folytatni tudta ugyan, de a javítási munkálatok miatt csak a mezőny végén zárt. A hajrában viszont, már több kör hátrányban így is segíteni tudta csapattársát, Loganót a győzelem elérésében.
A Cup következő viadalát október 27-én, a Homestead-Miami Speedwayen rendezik.
A rájátszás állása:
- Joey Logano – Győzelemmel bejutott a fináléba
- Christopher Bell +42 pont
- Kyle Larson +35 pont
- William Byron +27 pont
- Denny Hamlin -27 pont
- Tyler Reddick -30 pont
- Ryan Blaney -47 pont
- Chase Elliott -53 pont

