NASCAR: Bejelentette harmadik 2025-ös versenyzőjét a Joe Gibbs Racing Xfinity-alakulata

Néhány nappal ezelőtt vált hivatalossá, hogy a soron következő NASCAR Xfinity-szezonban Brandon Jones visszatér a Joe Gibbs Racinghez.
Ezzel párhuzamosan az is bejelentésre került, hogy újoncként csatlakozik hozzájuk Taylor Gray, míg az általa vezetendő 54-es Toyota tulajdonosaként magát Ty Gibbst tisztelhetjük.
Most pedig a csapat lerántotta a leplet harmadik teljes munkaidős pilótájáról, aki nem más, mint William Sawalich.
A 18 esztendős tehetség a 18-as jelölésű autóval méretheti meg magát jövőre, amelynek főszponzora a Starkey lesz. A hallókészülék gyártásában és forgalmazásában utazó, globális vállalatot egyébiránt a fiatal versenyző nagyapja, William F. Austin alapította.
Sawalich az elmúlt években főként az ARCA-ban mérette meg magát, amelynek regionális East-szériájában tavaly és idén is bajnoki címet szerzett.
A nemzeti szintű ARCA Menards Seriesben összesen 26 futamon indult, ebből 24-et zárt a top 10-ben, 13 után pedig egyenesen győzelmet ünnepelhetett.
Emellett részidősként lehetőséget kapott a NASCAR Truck Seriesben is. Eddigi 13 bevetéséből hármat fejezett be a legjobb tíz között, egyéni csúcsának pedig egy hatodik pozíció számít a 2023-as, Indianapolis Raceway Parkban rendezett fordulóról.
Az Xfinity-debütálására azonban nem kell jövő februárig várnia, hiszen a JGR 19-es autójával ott lesz a most hétvégi, Homestead-Miami Speedwayen esedékes verseny mezőnyében.
William Sawalich will drive the 18 Toyota GR Supra full-time in the NASCAR Xfinity Series in 2025! pic.twitter.com/SeKUauTSck
— Joe Gibbs Racing (@JoeGibbsRacing) October 21, 2024
