NASCAR: Kizárták Alex Bowmant, ezzel bukta a rájátszást is!

NASCAR: Kizárták Alex Bowmant, ezzel bukta a rájátszást is!






Kyle Larson győzelmével zárult a NASCAR Cup Series rájátszásának top 12-es köre a Charlotte Motor Speedway rovalján.

A Hendrick Motorsports versenyzője a hatodik pozícióból kezdhette meg a Bank of America 400-at, a vezetést pedig a második szakaszban vette át először. Innentől fogva összesen 62 körön át haladt az élen, majd a befutó pillanatában 1,511 másodpercet vert a másodikként leintett Christopher Bellre.

Jelen sikerével a 2021-es bajnok idei hatodik, teljes eddigi főkategóriás karrierjét tekintve pedig a huszonkilencedik diadalát aratta, ebből a huszonharmadikat az HMS 5-ös Chevyjének volánja mögött.

A harmadik helyen William Byron ért célba, de top 5-tel távozott még a pályáról Austin Cindric és Chase Elliott is.

A paddock egyik legboldogabb embere ekkor még kétségkívül Rick Hendrick volt, hiszen a leintés után biztosra vehette, hogy ő az egyetlen csapattulajdonos, aki az összes autójával meccsben maradt az idei kupáért.

Két órával később azonban jött jéghideg zuhany.



A NASCAR hivatalosan bejelentette, hogy Alex Bowman 48-as Chevyje a technikai ellenőrzés során nem érte el a minimálisan meghatározott súlyt, így azonnali hatállyal kizárták.

Ennek következtében az eredetileg tizennyolcadikként célba ért pilótát az eredménylista legvégére sorolták, egyúttal pedig elvesztette helyét a rájátszásban is.

A Cup ügyvezető igazgatója, Brad Moran a döntés kapcsán elmondta, hogy az ellenőrzésért felelős tisztviselők minden tőlük telhetőt megtettek a diszkvalifikáció elkerülése érdekében. Többek közt azt is engedélyezték a csapat számára, hogy üzemanyaggal töltsék fel a tankot, de az autó még ezután is elhasalt a mérésen.

A szabálykönyv értelmében a versenygép tömege maximum 0,5%-kal térhet el a rajt előtt megkövetelt minimális összsúlytól. Ez Moran szerint kb. 7,7 kilogrammnak felel meg.

Arról egyelőre nem áll rendelkezésre információ, hogy a 48-as mennyivel volt könnyebb a megengedettnél.

Az autót a futam után a CMS-től alig néhány percnyire fekvő kutatási és fejlesztési központba szállították további ellenőrzések céljából.

A kizárás nagy nyertese Joey Logano lehet.

A Team Penske pilótája nyolcadikként zárta a versenyt, ami azonban pontok alapján nem lett elég ahhoz, hogy bejusson a legjobb nyolc közé. Jelen fejlemények tükrében viszont ő örökölheti meg Bowman helyét és folytathatja menetelését harmadik titulusa felé.

A feltételes mód azonban nem véletlen, hiszen a végső döntés továbbra is a levegőben lóg a Hendrick Motorsports fellebbezési joga miatt.

A csapatnak hétfő délután 17 óráig (magyar idő szerint 23:00-ig) van lehetősége ennek benyújtására.

Érdekesség, hogy a közösségi médiában virálisan terjedni kezdett Michael McDowell fedélzeti kamerás felvétele. Ennek alapján úgy tűnik, hogy az első szakasz során – amikor Bowman ráfutott az egyik kerékvetőre – valami látszólag lerepült a Chevyjéről. Az viszont nem tiszta, hogy egy elemről van szó, vagy a földetérése után csak felrepített egy már eleve a pályán hevert törmelékdarabot.




A top 8-as helyet viszont már semmi sem veheti el Belltől, Denny Hamlintől, a címvédő Ryan Blaneytől, valamint Tyler Reddicktől sem. Utóbbi 23XI-ös egyben a nap hőse is lett.

A 28 éves kaliforniai reményei a második szakaszban szertefoszlani látszottak, miután összeért főnökével, Hamlinnel, aminek hatására a 45-ös Toyota kissé fel is emelkedett. A csapat minden erejével igyekezett helyrehozni a sérülést, a nem tervezett kiállásokkal együtt pedig összesen nyolc alkalommal kellett látogatást tennie a pitben.

Az utolsó etapjában azonban az autó új életre kelt és harminc kör leforgása alatt sikerült a huszonhatodik helyről feljönnie egészen a tizenegyedikig, ami elegendő lett ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a rájátszás következő felvonásában.

Teljes mértékben véget ért azonban a bajnoki hajrá Cindric, Daniel Suarez és Chase Briscoe számára. A Stewart-Haas Racing tehát már biztosan nem lovagol kupával a kezében a naplementébe, magát Briscoe-t azonban minden valószínűség szerint ez érdekelte a legkevésbé.

A műszaki hiba miatt kieső versenyző felesége egy héttel ezelőtt adott életet egy ikerpárnak. Ennek kapcsán Briscoe már a kvalifikáció előtt elmondta, hogy Marissánál súlyos komplikációk léptek fel, amelyek miatt az elmúlt napokban többször is be kellett vinni a sürgősségire. Az asszony a verseny idején is kórházban volt, de szerencsére az állapota nem életveszélyes.

A playoffs top 8-as köre október 20-án, a Las Vegas Motor Speedwayen startol.

Akik még harcban vannak a címért:

  1. Kyle Larson +33
  2. Christopher Bell +13
  3. Tyler Reddick +10
  4. William Byron +4

—————————————————-

  1. Ryan Blaney -4
  2. Denny Hamlin -8
  3. Chase Elliott -9
  4. Joey Logano* -11

*: A fellebbezés függvényében.