25 nap után máris távozott Zak Brown az Andretti igazgatótanácsából

25 nap után máris távozott Zak Brown az Andretti igazgatótanácsából
credit: Penske Entertainment/Chris Owens





Nem győzzük kapkodni a fejünket az Andretti Global körüli események láttán.

A csapatot szeptember közepén összefüggésbe hozták az RLL Racinget ért FBI-rajtaütéssel, két héttel később pedig már azzal kerültek reflektorfénybe, hogy a Jay Penske nevéhez fűződő médiavállalat alá tartozó Sportico kiszivárogtatta Michael Andretti távozását az AG vezetői posztjáról.

Ezt követően kénytelenek lettek az eredeti terveikkel ellentétben már jóval hamarabb bejelenteni, hogy valóban személyi változás történik a legfelső szinten. A szárnyra kapott spekulációkkal ellentétben azonban ehhez nincs köze Roger Penske-nek, sem pedig a Global társtulajdonosának, egyben gigantikus befektetőjének, Dan Towrissnek.

Saját állítása szerint Andretti maga döntött úgy, hogy már szívesebben élne nyugodtabb életet és töltene több időt a családjával. Ezzel párhuzamosan viszont leszögezte, hogy tanácsadóként és nagykövetként továbbra is segíteni fogja az általa felépített csapatbirodalmat.


BŐVEBBEN: Ezért távozik Andretti a saját versenyzőbirodalma éléről


A legérdekesebb rész a sztoriban viszont nem a versenyzőből lett üzletember hirtelen háttérbe vonulása volt, hanem egy bizonyos Zak Brown.

Andrettiék még 2021-ben alapították meg az Andretti Acquisitions Corporationt.

A SPAC-cég célja az volt, hogy tőkét szerezzen egy másik vállalat felvásárlására vagy azzal való egyesülésére, anélkül, hogy maga végezne aktív üzleti tevékenységet. Ennek létrejötte minden valószínűség szerint a Forma-1-es projektre volt visszavezethető.

Az AAC három évvel később frigyre lépett az alakulat egyik üzleti partnerének számító Zapatával.

Az együttműködés egyébként nem volt épp kifizetődő a generatív mesterséges intelligenciában utazó startuppal, lévén a részvényeik brutálisan bezuhantak a becslések szerint 50 millió dollár körüli veszteséget okozva Andrettinek.

Idén májusban, a Kajmán-szigeteken bejegyzésre került az AAC utódja, amit stílszerűen csak Andretti Acquisitions Corporation II-nak neveztek el. Ennek igazgatótanácsába pedig szeptember 5-én bekerült a McLaren-vezér is.

Ezen tény persze rögtön konteók tömkelegét váltotta ki arra vonatkozóan, hogy vajon mit is tervez a két üzletember.

És akkor jött az újabb csavar.

Kiderült ugyanis, hogy Brown szeptember 30-án egyaránt lemondott az igazgatótanácsban, valamint a kompenzációs tanácsban elfoglalt tisztségéről.

Az Andretti Acquisition oldalára feltöltött hivatalos dokumentumban nyomatékosították, hogy a hirtelen távozásában nem játszott szerepet semmiféle személyi jellegű nézeteltérés, ahogyan a vállalat működésével, irányelveivel és gyakorlataival sem áll összefüggésben.

Valami azt súgja, hogy ennek a történetnek még messze nincs vége…