Példaértékű: Összefogott a NASCAR világa a pusztító Helene hurrikán áldozatainak megsegítésére
Leírhatatlan mértékű pusztítást végzett az USA déli területén szeptember végén tombolt Helene hurrikán.
A több, mint 200 km/h-s széllökésekkel kísért vihar érintette többek között Floridát, Georgiát, Alabamát, Tennessee-t, Kentuckyt, valamint Észak-Karolinát is. Utóbbi államban a halálos áldozatok száma már jelentősen túllépte a százat, az eltűnteké pedig meghaladja az ezer főt.
Súlyos víz-, valamint élelmiszerhiány állt be és közel egymillióan maradtak áram nélkül. Az elektromos hálózat számos településen még mindig akadozik.
A károkat sokan „bibiliai mértékűként” jellemezték, de olyanok is akadtak, akik szerint a katasztrófa százszor rosszabb, mint a 2005-ös Katrina.
„A mi kicsi városunk a földdel vált egyenlővé vált” . nyilatkozta a Fox & Friends First-nek a Swannanoában élő Zach Dasher.
„Nem csak eltűntek az épületek, de még a talaj is megsemmisült, amin álltak. Teljes pusztítás. Sokan meghaltak. Nincsenek még végleges számadataink, de rettenetes a helyzet. Soha nem láttam még ehhez foghatót. A hidak, a teljes infrastruktúra megsemmisül. Évekbe fog telni, mire talpra állunk.”
A tragikus események a NASCAR világára is hatással voltak.
A NASCAR Whelen Modified Tour szombatra kiírt, North Wilkesboró-i futamát határozatlan időre el is kellett napolni. Bár magán a pályán nem keletkeztek károk a szervezők azonban a helyi hatóságokkal együttműködve úgy döntöttek, hogy a városban zajló mentési munkálatokat még minimális szinten se zavarja meg semmi.
Helicopters owned by @JoeGibbsRacing, @TeamHendrick, and @gbiffle look to be flying to Western NC to help out with Hurricane Helene recovery. pic.twitter.com/klRhs20AjU
— Bozi Tatarevic (@BoziTatarevic) September 29, 2024
Mindeközben a csapatok – amelyek főhadiszállásai kivétel nélkül Észak-Karolinában vannak, az állam pedig emiatt szinte összes dolgozó állandó, vagy ideiglenes otthonának számít – összefogtak, hogy a tőlük telhető legnagyobb segítséget nyújtsák a hurrikán áldozatai számára.
A 23XI Racing és annak társtulajdonosa, Michael Jordan egymillió dollárt adományoz a károk helyreállítására. Emellett saját létesítményükben, a Huntersville-ben lévő AirSpeedben folyamatosan várják az adományokat, legfőképpen palackozott vizet, bébiételt, rovarirtókat, elsősegély dobozokat, higiéniai eszközöket, elemeket és állateledelt.
Hasonlóképpen gyűjtést rendez a Charlotte Motor Speedway, a North Wilkesboro Speedway, a JR Motorsports, a Trackhouse Racing, az RFK Racing, a Joe Gibbs Racing és a Hendrick Motorsports is.
A JGR és az HMS saját magánhelikoptereikkel, valamint kamionjaikkal szállítja a létfontosságú ellátmányt a katasztrófa által legjobban érintett területekre.
THANK YOU for all of these donations! Just a little over an hour left until the JGR hauler leaves! We will be accepting more donations in the meantime! pic.twitter.com/2lreAcA3DG
— Joe Gibbs Racing (@JoeGibbsRacing) October 1, 2024
Long line of people volunteering in Statesville, NC at the airport to shuttle supplies into Appalachia area.
— Brad Keselowski (@keselowski) September 30, 2024
Thinking about you all, hope this helps. pic.twitter.com/TR79uiI7VM
Külön említést érdemel az egykori Cup-pilóta, Greg Biffle.
Az egyszeres Trucks- és Xfinity-bajnok, valamint tizenkilencszeres királykategóriás futamgyőztes a YouTube-sztár Cleetus McFarlanddel közösen már akkor a tettek mezejére lépett, amikor meglátták az első képeket a vihar okozta mérhetetlen károkról.
Biffle múlt vasárnap óta, magángépével járja a külvilágtól elvágott területeket amelyek többségén még mindig nincs áram és tiszta víz, az élelem pedig vészesen fogy.
A segélycsomagok mellett generátorokat, üzemanyagtartályokat, láncfűrészeket és egyéb szerszámokat is eljuttatott a legnagyobb bajban lévő közösségekhez.
Biffle a közösségi médiában külön köszönetet mondott a Polarisnak, a Starlinknek és a SpaceX-nek, amely vállalatoknak hála telekommunikációs eszközöket biztosíthatott a bajba jutottaknak.
McFarland három héttel ezelőtt még arról posztolt, hogy sikerült újra használható állapotba hoznia egy korábban működésképtelennek minősített helikoptert. A Consuela névre keresztelt gépet eredetileg tartalomgyártásra akarta használni, az időközben bekövetkezett természeti csapás azonban felülírta a terveit. Az elmúlt napokban temérdek mennyiségű szállítmányt hordott szét Észak-Karolinában és Tennessee-ben, a földön töltött idejében pedig azon dolgozott, hogy további magánszemélyeket és cégeket vonjon be.
Az amerikai mainstream médiát rengeteg kritika éri, mondván rendkívül kevés figyelmet fordítanak az emberek tízezreinek életét megváltoztatott eseményre.
Biffle és McFarland ebben a tekintetben is igyekeznek változást elérni. Platformjaikon rendszeresen megosztják a saját maguk által készített, valamint a helyiektől kapott felvételeket a pusztításról, hogy felhívják a figyelmet a helyzet súlyosságára, ezzel párhuzamosan pedig további támogatásra tegyenek szert.
This is really bad wait until end #westernnorthcarolina #hurricanehelene pic.twitter.com/PlvTHfKWc9
— Greg Biffle (@gbiffle) September 30, 2024
1st Pallet is here. We’ll be taking these up to Hickory Airport today and get them in the hands of people who need them! Thanks @SpaceX @Starlink and @PolarisInc for connecting us and getting these here in less than 12 hours. More to come! pic.twitter.com/qoPGygYpFd
— Greg Biffle (@gbiffle) October 1, 2024