Logan Sargeant sikeres teszt esetén sem kap IndyCar-ülést az MSR-től, a közös jövő azonban így sem kizárt
Novemberben, a The Thermal Club roadján pattanhat be először egy IndyCar-autó volánja mögé Logan Sargeant.
A floridai versenyző a Meyer Shank Racing Dallara-Hondáját viheti pályára az exkluzív country clubban, amely idén még csak egy bajnokságon kívüli futamnak adott otthont, jövőre viszont már a naptár teljes értékű állomása lesz.
A Chip Ganassi Racinggel frissen technikai partnerségre lépett gárda társtulajdonosa, Mike Shank mégis izgatottan várja a körözést.
„Régóta ismerem Logant és a testvérét [a NASCAR-t is megjárt – a szerk.] Daltont” – nyilatkozta az üzletember az Autoweeknek.
„Ráadásul sokat tudok róluk egy másik versenyző, Oswaldo Negri által is, aki 13 éven át vezetett nekem. Ő folyton azt mondogatta, hogy figyeljek ezekre a fiúkra. Időközben találkoztam Logan menedzserével, aki George Russell ügyeit is intézi. Kapcsolatban maradtunk és megkért arra, hogy tartsam rajta a szemem az emberén.”
Az MSR mindkét charteres autójának pilótafelállása már hivatalosnak tekinthető 2025-re nézve. A 60-as számú Dallara-Hondában marad Felix Rosenqvist, míg a 66-ost a Ganassiéktól érkező Marcus Armstrong kapja meg.
Shank elárulta, hogy az IMSA GTP-kategóriába jövőre visszatérő csapatuk versenyzőit már az októberi Petit Le Mans után be fogják jelenteni. Ezzel párhuzamosan viszont nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a későbbiekben Sargeant is esélyt kaphat akár harmadik pilótaként az endurance-fordulókon.
„IndyCar-tulajdonosként elég nagy butaság lenne a részünkről, ha nem adnánk tesztlehetőséget egy 23 éves, szuperlicenccel rendelkező versenyzőnek. Nehéz egy ilyen pilótára szert tenni. Ebből adódóan élünk a kínálkozó alkalommal, hogy megnézzük Logant még úgy is, hogy már minden hely elkelt nálunk a jövő évre nézve. Ez viszont nem számít. Van egy igazán nagy sportautó-programunk is. Esetleg be tudnánk vonni őt ebbe valamikor?
Ez a teszt sokat elárul majd. Nem mindent, de valószínűleg 50-60%-ban megmutatja, hogy hol is tart egy jó tesztnapon.
Nyilvánvalóan nem alakultak jól Logan számára a dolgok a Williamsnél. A Forma-2-ben viszont véleményem szerint nagyon jól teljesített. Az egy kiegyensúlyozott bajnokság és az ottani srácokat nagyon izgalmas egy teszten látni. Ganassi például Felipe Drugovichot küldi pályára Barberen. Érdemes figyelni ezeket a versenyzőket, mert nagyon erősek.
Jelenleg nem tudunk semmibe belefogni Logannel. Csak annyit tehetünk, hogy megállapítjuk miként alakul a teszt – jól, nehezen, vagy akárhogyan – és ezt észben fogjuk tartani. Ebben a sportban gyakran keresztezik egymást az útjaink. Az, hogy most nincs üres helyünk még nem jelent semmit.”