Megmenekült Alexander Rossi IndyCar-karrierje
Fellélegezhetnek Alexander Rossi szurkolói.
Több hónapon át tartott bizonytalanság után hivatalosan megerősítésre került, hogy a nyolcszoros futamgyőztes – beleértve a 2016-os Indianapolis 500-at – jövőre is teljes szezonos tagja marad az NTT IndyCar Series mezőnyének.
A nagy bejelentést ráadásul pont a 33. születésnapján ejtették meg.
A McLarentől két szezon után távozott amerikai az Ed Carpenter Racing 20-as számú, charteres Dallara-Chevyjével folytatja karrierjét a szériában Christian Rasmussen csapattársaként.
New look for 2025 👀#INDYCAR // @AlexanderRossi pic.twitter.com/2ALNPbx2xG
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) September 25, 2024
Rasmussen idén debütált a bajnokságban egy részidős program keretein belül. Az Indy 500-on a gárda harmadik, csak erre az egy fordulóra nevezett #33 Dallarájával mutatkozhatott be, míg a naptár épített és utcai pályás versenyein a 20-assal rótta a köröket. Utóbbi gépet oválokon a névadó, egyben társtulaj Ed Carpenter vette át.
Az idény vége felé közeledve azonban az indianai veterán saját sikertelenségét látva úgy határozott, nem forszírozza tovább a dolgot és inkább Rasmussennek adja a hátralévő két milwaukee-i oválfutamot, majd a nashville-i finálét is.
A soron következő évtől pedig a 24 esztendős tehetség teljes munkaidősként róhatja a köröket a szériában, immár a #21 volánja mögött.
Persze Carpenter sem akasztja végleg szögre a sisakját, hiszen a 109. Indy 500-nak is nekivág a harmadik autóval.
A nagy vesztes azonban a gárda kötelékében öt évet lehúzott Rinus VeeKay lett, akinek nem hosszabbították meg az idény végén lejárt szerződését. A hír magát a holland pilótát is meglepetésként érte és jelen állás szerint nem tudni, lesz-e helye a 2025-ös rajtrácson.
Az ECR-nél nem csak a versenyzői felállást tekintve állt be változás.
A tulajdonosi kör a Ted Gelov nevével fémjelzett élelmiszeripari vállalattal, a Heartland Food Products Grouppal bővült, amely egyúttal a két autó kiemelt szponzora is lesz.
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Sosem látott, új éra kezdődik az IndyCarban – Itt vannak a részletek!