Sosem látott, új éra kezdődik az IndyCarban – Itt vannak a részletek!

Sosem látott, új éra kezdődik az IndyCarban – Itt vannak a részletek!
credit: Penske Entertainment/Chris Owens





Az eredeti tervek szerint már idén májusban, az Indianapolis 500 előtt véglegesítésre került volna az NTT IndyCar Series vadonatúj charter-rendszere.

A tárgyalások azonban elhúzódtak, így a megegyezésre egészen mostanáig várni kellett.

A Roger Penske tulajdonában lévő bajnokság végül szeptember 23-án jelentette be hivatalosan a program létrejöttét és annak konkrét részleteit.

A NASCAR-ban már 2016 óta érvényben lévő rendszerhez hasonlóan a charterrel rendelkező csapatok itt is garantált részvételi joggal rendelkeznek a szezon futamaira, tehát nem fenyegeti őket a kvalifikációkon való elvérzés lehetősége.

Korábban felmerült, hogy a különleges jogosultság birtokában lévő alakulatok az Indy 500 rajtrácsán is biztosan helyet fognak kapni. Ez az ötlet azonban konkrét népharagot váltott ki a széria rajongóinak körében, így Penske-ék kénytelenek voltak elállni tőle. Ennek köszönhetően az ikonikus viadal 33 fős mezőnyébe továbbra is mindenkinek önerőből kell kvalifikálnia magát, függetlenül attól, hogy birtokolnak-e chartert, vagy sem.

A 2031-ig érvényes megállapodás értelmében az IndyCar összesen 25 chartert tett elérhetővé. Ezek felosztását attól tették függővé, hogy az adott gárda hány teljes szezonos autót indított az előző két idényben.

Az előírások szerint viszont egy csapat maximum háromra tarthat igényt.

Ennek legnagyobb kárvallottja az idén öt Dallara-Hondával nevezett Chip Ganassi Racing lett, amely az új éra miatt kénytelen lett két géppel lecsökkenteni jövő évi flottáját.

A kötelékükben mindenképpen maradni fog az immár háromszoros bajnok Alex Palou, valamint a hatszoros trónfoglaló Scott Dixon, míg a harmadik autót várhatóan az édesapja révén óriási szponzorációs háttérrel bíró Kyffin Simpson tarthatja meg.

Ganassiék a helyzet ellensúlyozásaként már hetekkel ezelőtt elhintették, hogy vissza akarnak térni az Indy NXT-be, ezzel párhuzamosan pedig a főkategóriában technikai partnerségre lépnek a Meyer Shank Racinggel. Utóbbi tette lehetővé Marcus Armstrong átadását is.

A charterek végső elosztása így fog kinézni:

Andretti Global: 3

Arrow McLaren: 3

Chip Ganassi Racing: 3

Rahal Letterman Lanigan Racing: 3

Team Penske: 3

A.J. Foyt Enterprises: 2

Dale Coyne Racing: 2

Ed Carpenter Racing: 2

Juncos Hollinger Racing: 2

Meyer Shank Racing: 2


Érdekesség, hogy a NASCAR charter-rendszerének szeptember elején történt hosszabbításához hasonlóan az IndyCarban sem volt sétagalopp a szerződés összehozása. A RACER információi szerint két alakulat itt sem akart belemenni a feltételekbe, Penske sürgető telefonhívása után azonban mégis aláírták a papírokat.

A PREMA-nak viszont új belépőként eleve nem is ajánlottak fel egyetlen jogosultságot sem. Ez nem csak kevesebb bevételt fog jelenteni, de adott esetben óriási tétje lehet számukra az időmérőknek is.

Jövő évtől a mezőny maximális létszámát (természetesen az Indy 500-at leszámítva) 27 autóban határozzák meg. Ebből adódóan ha egy másik csapat részidős, extra autó nevezése mellett dönt, akkor azzal kell megküzdeniük a rajtrácsra jutásért.

Anyagi értelemben nézve szintén hatalmas előnyben lesznek a charteresek.

Az IndyCarban hosszú évek óta futó, az idény végi összetett top 22 autóját plusz pénzdíjjal honoráló Leaders Circle programban ugyanis már kizárólag ők vehetnek részt.

Külön kiemelendő az ironikusan csak ‘Dale Coyne szabályként” emlegetett kitétel.

A kiscsapat híres arról, hogy szezon közben, folyamatosan változtatja felállását főként fizetős pilóták között. 2024-ben például az 51-essel jelölt Dallara-Hondájukban nem kevesebb, mint hatan rótták a köröket.

A soron következő esztendőtől viszont erre már nem is gondolhatnak, hiszen az új regulák alapján autónként legfeljebb három versenyzőt lehet indítani a komplett szezon során.