IndyCar: Az FBI lerohanta az RLL Racinget, az Andretti is érintett?

IndyCar: Az FBI lerohanta az RLL Racinget, az Andretti is érintett?
credit: Penske Entertainment/James Black





Nem indul optimálisan a holtszezon a Rahal Letterman Lanigan Racing számára.

Három nappal az IndyCar nashville-i idényzáróját követően váratlan vendégek bukkantak fel a csapat indianai Zionsville-ben lévő főhadiszállásán.

A létesítményt szeptember 18-án, reggeli fél kilenc magasságában lepték el a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei és mindenkit távozásra szólítottak fel. A dolgozóknak érintetlenül kellett hagyniuk a számítógépeiket, valamint egyéb elektronikus eszközeiket és csak a személyes tárgyaikat vihették magukkal.

Az Indianapolis Business Journal megkeresésére a város polgármestere, John Stehr megerősítette a nyomozás tényét, ahogyan azt is, hogy a szövetségiek kérésére a rendőrség is kivonult.

Az FBI mindeddig nem kívánta kommentálni a történteket. Egyedül a FOX59 csatornához juttattak el egy közleményt, amiben megerősítették, hogy a lakosság nincs veszélyben.

A kapuk még helyi idő szerint késő délután is lakat alatt voltak.

Pár hete szárnyra keltek olyan hírek, hogy az FBI emberei augusztusban egy másik gárdát, nevezetesen az Andretti Globalt is meglátogattak.

A RACER információi alapján a két eset össze is függhet.

A lap úgy tudja, hogy a figyelem középpontjában az RLLR egyik vezető mérnöke áll, aki nemrég még az Andretti alkalmazásában állt és fennállhat a lehetősége a szellemi tulajdonnal való visszaélésnek.

Az Andretti nem kívánt nyilatkozni, ezért azt sem tudni, hogy ők fordultak-e a hatóságokhoz ipari kémkedést gyanítva.

Rahalék azonban késő este kiadtak egy sajtóközleményt:

„Teljes mértékben együttműködünk a nyomozókkal. Korlátozottak a lehetőségeink az információk megosztásában, mivel ez egy folyamatban lévő nyomozás, de részletes tájékoztatást fogunk adni, amint lehetségessé válik.”

A Bobby Rahal, Mike Lanigan és David Letterman birtokában lévő csapat idén három Dallara-Hondával rótták a köröket az IndyCarban. A legmagasabban, tizenegyedikként a jövőre már a McLarennek vezető Christian Lundgaard zárta az évet, míg Graham Rahal a tizennyolcadik, Pietro Fittiipaldi pedig a tizenkilencedik lett.

Andrettiéknek már jobb szezonjuk volt. Colton Herta révén két győzelmet ünnepelhettek, ezzel párhuzamosan az összetett második pozícióját is elcsípték. Kyle Kirkwood a hetedik helyen fejezte be a bajnokságot, Marcus Ericssonnak viszont be kellett érnie a tizenötödikkel.