„Megérdemeljük a rájátszást” – Dillon élő adásban közvetítené a fellebbezési tárgyalást
A Richard Childress Racing már percekkel azután jelezte fellebbezési szándékát, hogy a NASCAR bejelentette gigantikus büntetéscsomagját.
A csapat versenyzője, Austin Dillon a richmondi Cup-futam végén ütötte ki Joey Loganót és Denny Hamlint, majd örömittasan ünnepelt a victory lane-en. Az eset óriási felháborodást keltett. Hamlin rögtön kijelentette, hogy az ilyen manőverek miatt nem fogják soha komolyan venni a NASCAR-t, Logano crew chiefje, Paul Wolfe szerint pedig ez már messze nem sport.
Két nappal később a szervezet hivatalosan közölte, hogy Dillont megfosztják a győzelemmel alanyi jogon járó playoff-helytől, emellett 25-25 pontot levontak egyéniben és az autók bajnokságában egyaránt, a spottert pedig – aki ellenfelei falba tételére biztatta versenyzőjét – három forduló erejéig felfüggesztették.
Az RCR azonban egyáltalán nem ért egyet a döntéssel.
„Őszintén szólva a legtöbb, amit most mondhatok annyi, hogy folyamatban van a fellebbezés” – nyilatkozta Dillon a NASCAR most hétvégi versenyének helyszínén, a Michigan International Speedwayen.
„Óvatosnak kell lennem azzal kapcsolatban, hogy mit osztok meg erről nyilvánosan, mert lényegében egy tárgyalás lesz. Tényleg. Bárcsak mindenki élőben láthatná a televízióban! Klassz lesz, mert még nem igazán mondhattam el a saját verziómat a történtekről.
Denny [Hamlin] a podcastjében már kifejtette a saját véleményét. Mi is meghallgattuk az adást arról, amikor a fellebbezések menetének nehézségeiről beszélt. Szóval, a legjobbat fogom nyújtani annak érdekében, hogy bejuttassam az RCR-t a playoffba, ahová tartozik és amit meg is érdemel.”
A sztorihoz hozzátartozik, hogy itt már nem csak a rájátszás presztizséről van szó, hanem kőkemény anyagiakról is.
Dillon jelenleg az összetett 31. helyét foglalja el, a playoffban való részvétel viszont garantálná, hogy a 16. pozíciónál biztosan nem zárná rosszabbul az évet. Ez a pénzdíjak, egyéb juttatások és szponzorációs bónuszok révén több millió dollár plusz bevételt jelentene az RCR számára.