Hendrick még nem döntött arról, hogy Larson visszatérhet-e az Indy 500-ra

Hendrick még nem döntött arról, hogy Larson visszatérhet-e az Indy 500-ra
credit: Justin Casterline/Getty Images





Vitatott körülmények között, két overtime után nyerte meg Kyle Larson a NASCAR Cup Series vasárnapi Brickyard 400-át.

A három év roadpályás kitérő után újra az Indianapolis Motor Speedway legendás 2.5 mérföldes ováljára kiírt futam végén ráadásul idei negyedik győzelmét ünnepelhette, teljes eddigi főkategóriás karrierjét tekintve pedig már a huszonhetediket.


Jelen diadal abból a szempontból csak még édesebb volt, hogy sikerült feledtetnie a május végi meghiúsult duplázási kísérletét.

Mint ismert, Larson az időjárás miatt halasztott Indy 500 kedvéért bevállalta, hogy nem érkezik meg időben a Cup charlotte-i Coca-Cola 600-ára. Eleinte úgy tűnt, jó döntést hozott, hiszen minden esélye megvolt arra, hogy jó eredménnyel mutatkozzon be a világ legnagyobb múltú pályaversenyén. Egy pitben elkövetett gyorshajtás miatt azonban büntetést kapott és végül csak a tizennyolcadikként zárt a McLaren-Hendrick 17-es Dallara-Chevyjével.

Távollétében Justin Allgaier kezdte meg a CC600-at, mire pedig Larson befutott, itt is eleredt az eső, a versenyt pedig később már nem indították újra.

A fiaskó után a NASCAR másfél héten át tanácskozott arról, hogy a kihagyott futam ellenére maradhat-e a Cup rájátszásában. Végül rábólintottak a különleges engedélyre, a várakozás azonban megtépázta a csapat és a rajongók idegeit.


KAPCSOLÓDÓ: Larson nyerte a Brickyard 400-at, aki Blaney szerint a NASCAR „aranygyereke”


A Brickyard 400-ra a Hendrick Motorsports visszahozta a CC600-as festést, amit Larson el is juttatott a victory lane-re.

A leintés után azt is elárulta, hogy jövőre újra nekivágna a dupla kihívásnak.

„[Az IMS] hatalmas presztizsű hely, egy szent föld. Nagyon klassz, hogy újra lehetőségünk van versenyezni az oválján. A csapat fantasztikus munkát véget, soha nem adtuk fel egy pillanatra sem.

Az egyik korai pitkiállásunknál akadt probléma, de harcoltunk tovább. Nem tudom nekik eléggé megköszönni, ahogyan az összes szponzorunknak és minden rajongónak. Imádlak titeket, indianai szurkolók és tudom, hogy ti is szerettek engem. Mit szólnátok ahhoz, ha jövő májusban visszajönnénk és megpróbálnánk már az IndyCarban is megcsókolni a téglacsíkot?”

A program azonban még nincs lefixálva.

„Boldogan belevágnék, dolgozunk rajta. Remélem hamarosan bejelenthetünk valamit. Találkozunk májusban!”

A verseny utáni sajtótájékoztatón természetesen fel is tették a kérdést Rick Hendricknek, hogy ő személy szerint rábólintott-e már az újabb duplázásra.

Erre az üzletember egy sejtelmes mosoly kíséretében csak ennyit válszolt:

„Még nem.”

A Hendrick Motorsports már eleve két Indy 500-ban állapodott meg a McLarennel, ebből azonban a 2025-ös csak opcionálisnak számít.

Tekintve viszont azt az óriási, globális hírverést, amit az idei Május Hónap hozott a csapatoknak, a NASCAR-nak, az IndyCarnak és persze a főszponzor HendrickCars.-com-nak, nem lennénk meglepve, ha pár hónapon belül megtörténne a hivatalos bejelentés.