Bubba Wallace örül a büntetésének: „Az elmúlt 4 évben nyomorultul éreztem magam”

Bubba Wallace örül a büntetésének: „Az elmúlt 4 évben nyomorultul éreztem magam”
credit: James Gilbert/Getty Images





Bubba Wallace meg sem próbálta leplezni csalódottságát a múlt vasárnapi, chicagói NASCAR Cup-futam végén.

A 23XI Racing pilótáját még az első szakaszban forgatta ki Alex Bowman, ezzel lényegében pontot téve a 31 éves alabamai jó eredményről szőtt álmainak végére.


A versenyt végül Bowman megnyerte, ezzel kvalifikálva magát a szezon utolsó tíz fordulóját magában foglaló rájátszásba. Wallace azonban továbbra is a továbbjutó playoff-vonal alatt van.

Frusztrációjának a leintés után hangot is adott és egy hirtelen mozdulattal falnak nyomta a 48-as Chevyt.

Bowman elismerte, hogy a futam elején történt malőr teljes egészében az ő hibája volt, a levezető körös ütközést pedig nüansznyinak minősítette. A büntetést azonban Wallace mégsem kerülhette el. Megmozdulása ugyanis biztonsági szempontból meglehetősen problémásnak minősült, lévén tudnia kellett, hogy ekkor már a versenyzők leveszik az ablakhálót és gyakran még a biztonsági övet is meglazítják.

Ebből adódóan a NASCAR 50 ezer dollár pénzbírsággal sújtotta, ami ellen a 23XI nem is kíván fellebbezni.

„Ez a büntetés valószínűleg a legjobb dolog, ami csak velem történhetett” – nyilatkozta Wallace a Cup poconói fordulójának időmérője előtt.

„Évek óta szenvedek, mert egy olyan képet mutatok magamról, amire egyáltalán nem vagyok büszke. Bocsánattal tartozom rengeteg embernek, különösen azoknak, akik közel állnak hozzám. Túlságosan is keményen próbálkozom a pályán, ami miatt nem a megfelelő dolgokra összpontosítok.”

Bubba épp egy legends car futamon tartózkodott, amikor értesítették a büntetés híréről. Ez végül a „jókor, jó helyen” tökéletes példájává vált.

A pályán szintén jelen volt Kevin Harvick is, aki ott helyben ellátta néhány tanáccsal egykori kollégáját.

„Rosszul időzítettem [a Bowmannel szembeni bosszút]? Teljes mértékben. Az ablakhálója már lent volt, az öve pedig kikapcsolva… De arról a srácról volt szó, akivel a rájátszásért harcoltam a pontversenyben, aztán hirtelen nyer egy versenyt és bent is van. Ez a hab a frusztráció tortáján, mintha egyszerre három-négy pofont kapnék. Keményen dolgozom azért, hogy jobb legyek, erre hirtelen kicsúszik a kezeim közül… Nem mentegetőzni akarok, de én egy szenvedélyes ember vagyok és hagytam, hogy a csalódottság eluralkodjon rajtam.

Azóta viszont már médiaoktatásban részesültem Kevin Harvick által. Azt mondta, hogy egyszerűen csak legyek hétvégenként is ugyanaz a vidám srác, mint amilyen hétköznaponként. A tanácsai közül ennek volt a legnagyobb jelentősége számomra, mert az emberek nem látják, milyen is vagyok valójában.

A Cup szintjén való versenyzés azonban óriási nyomással jár. Az elmúlt négy évben egyszerűen nyomorultul éreztem magam, miközben próbáltam úgy tenni, hogy minden rendben van.

Nagy hangsúlyt fektetek a mentális egészségre, ezzel párhuzamosan viszont felvettem az álarcot és azt mondogattam, hogy ne zavarjanak, túlságosan is elfoglalt vagyok. Amikor pedig valami rosszul sült el, akkor teljesen összeomlottam.

Most viszont már egy hatalmas mosollyal az arcomon jöttem Poconóra és jól akarom érezni magam. Ez az, amire összpontosítok.”