Katherine Legge visszatér az IndyCar mezőnyébe

IndyCar: Újabb hat futamot kap Katherine Legge
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski





Az Indianapolis 500 motorhiba miatt csak huszonkét körig tartott Katherine Legge számára, idei IndyCar-programjának azonban korántsem jelentette a végét.

A Dale Coyne Racing hivatalosan bejelentette a brit versenyzőnő visszatérését, méghozzá a naptár idei második oválpályáján, az Iowa Speedwayen.


A 0.875 mérföldes, részlegesen újraaszfaltozott vonalvezetésen az elmúlt évekhez hasonlóan ismét két teljes értékű futamot fognak rendezni magyar idő szerint vasárnap hajnali 2-től, majd 18:00-tól.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy ezen a hétvégén visszatérhetek az IndyCarba az iowai duplafordulón” – mondta Legge.

„Múlt héten sikeres tesztet teljesítettük ezen a pályán és alig várom, hogy miként alakul majd a verseny az új borításon. Hálával tartozom a DCR-nek és a Hondának, nagyon boldoggá tesz, hogy újra beülhetek az 51-es Dallara-Hondába.”

Legge az elmúlt bő egy hónap során sem unatkozott.

Az általa említett iowai mellett részt vett a Milwaukee Mile-on rendezett teszten is, két héttel ezelőtt pedig sikeresen feljutott Pikes Peak tetejére egy Acura Integra Type S DE5 volánja mögött.

Az IndyCarban múlt vasárnap, Mid-Ohión sikeresen debütált az új hibridhajtás. A mostani duplaforduló viszont újabb próbatétel elé állítja a rendszert, lévén először fognak versenyezni vele oválon.