A NASCAR hivatalosan bemutatta elektromos versenyautóját

A chicagói utcai forduló szombati napján rántotta le a leplet vadonatúj elektromos autójáról a NASCAR.
Az eredeti tervek szerint a gép már a februári Clash előtt pályára hajtott volna, de az időjárás átírta a terveket, a várt bemutatókörök pedig ennek következtében elmaradtak.
Most, öt hónappal később viszont megtörtént a nagy leleplezés. Ezzel párhuzamosan bejelentették a NASCAR és az ABB Group összebútorozását is.
Az energetika, valamint automatizálás területén vezetőnek számító vállalat a szervezet környezetvédelmi programjának, a NASCAR IMPACT-nek hivatalos partnere lesz. Ennek fő célja az, hogy 2035-re nullára csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátását.
„Ha körülnézünk, akkor egyértelműen látszik, hogy a változások egyre gyorsabb ütemben történnek” – mondta a stock-car szervezet alelnöke, John Probst.
„A NASCAR-nál mi akarjuk irányítani a saját a jövőnket. A jelenlegi Next Gen autónál többféle hajtáslánccal is kísérletezni fogunk a jövőben.
Még sokáig megmaradunk a belső égésű motoroknál, de kacérkodunk a fenntartható üzemanyaggal, valamint a hidrogénnel is. Emellett a figyelmünk középpontjában állnak a hibrid megoldások is.”
Egyelőre tehát szó sincs arról, hogy a másfél millió dollár értékű prototípus bemutatása révén a NASCAR teljesen elektromos irányba terelné a sportot.
A későbbiekben azonban nem zárkóznak egy villanyautós bajnokság létrehozásától.
Az autót egyébiránt már több alkalommal is pályára vihette David Ragan. A veterán versenyző tavaly év végén számos sikeres tesztet hajtott végre vele az észak-karolinai zMax Dragwayen, valamint Martinsville-en.
A NASCAR e-projektje egyáltalán nem új keletű.
Már 2020-ban felröppentek erre vonatkozó pletykák, 2022-ben pedig egyenesen arról szóltak a hírek, hogy egy komplett szériát akarnak tető alá hozni, ezen törekvések azonban nem váltak valósággá. Legalábbis egyelőre.
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>HQ-képgaléria a NASCAR vadiúj elektromos autójáról
Get a closer look inside and under the hood of NASCAR's new electric vehicle prototype.#HotPass | @bobpockrass pic.twitter.com/aZJJuxqUQo
— FOX: NASCAR (@NASCARONFOX) July 6, 2024
