IndyCar: Palou győzelmét hozta a hibrid-éra előtti utolsó verseny

IndyCar: Palou győzelmét hozta a hibrid-éra előtti utolsó verseny
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski

IndyCar: Palou győzelmét hozta a hibrid-éra előtti utolsó verseny




Alex Palou domináns diadalával ért véget az NTT IndyCar Series vasárnap – magyar idő szerint már hétfő hajnali – futama Laguna Secán.

A kétszeres, egyben regnáló bajnok a pole-ból indulhatott, az ő nevéhez fűződött a legtöbb élen töltött kör (48 a 95-ből), a kockás zászló alatt áthaladva pedig 1.978 másodpercet vert Colton Hertára.


Ezzel a Chip Ganassi Racing spanyolja idei harmadik győzelmét aratta és átvette a vezetést összetettben is.

A „bronzérmes” pozícióban Alexander Rossi ért célba, aki ezzel először állhatott dobogóra a tavaly májusi, indianapolisi GMR Grand Prix óta.

Szintén ráfért már a jó eredmény Romain Grosjeanra is.

A Juncos Hollinger Racingnek vezető francia a negyedikként végzett. Az ezt megelőző utolsó top 5-ös befutóját még 2022 áprilisában, Alabamában ünnepelte, ahol másodikként intették le.

A Team Penske rajongói viszont csak abban reménykedhettek, hogy a csapat mércéjével nézve katasztrofális időmérőt feledtetni tudják egy jó versennyel.

Számításaik azonban nem jöttek be.

A patinás alakulat legjobbja Will Power lett a hetedik hellyel, Palou sikere miatt azonban a bajnokság második helyére esett vissza, 23 pont hátrányban.

Az ausztrált ráadásul a hajrában még tulajdon csapattársa, Scott McLaughlin is eltalálta. Emiatt az új-zélandi áthajtásos büntetést kapott és végül be kellett érnie a huszonegyedik pozícióval.

Pocsék napon van túl Josef Newgarden is.

A 32 éves versenyzőt már a futam első felében szintén áthajtásra kötelezték, miután a kiállása után szabálytalanul hagyta el csapata pitjét. Ebből adódóan huszonnegyediknek esett vissza, a Luca Ghiotto balesete miatt beküldött pace carnak hála azonban villámgyorsan sikerült faragnia a hátrányából.

Marcus Armstrong 75. körben történt kicsúszása után végrehajtott pitlátogatását követően már másodiknak tért vissza a pályára. A hajrában úgy tűnt, zsebében van a top 5, az utolsó előtti körben azonban megforgott, aminek következtében csak a tizenkilencedikként zárt.

A legjobb újonc az első McLaren-es versenyét teljesített Nolan Siegel lett. A 19 éves amerikai tizenkettedik lett.



A legijesztőbb jelenet három körrel a vége előtt történt.

Agustín Canapino eltaláta Kyffin Simpson 4-es Dallara-Hondáját, ami elegendő lett ahhoz, hogy ki is durrantsa a bal-hátsó kereket. Emiatt a kajmán-szigeteki megforgott, az érkező Graham Rahalnak pedig esélye sem volt elkerülni.

Szerencsére a balesetet mindenki megúszta sértetlenül.

A történtekért a versenyirányítás Canapinót tette felelőssé áthajtásos büntetést kiróva rá.

A Firestone Grand Prix of Monterey egyben egy korszak végét is jelentette, hiszen a soron következő július 7-ei, Mid-Ohió-i fordulón már a vadonatúj hibrid-rendszerrel hajtanak pályára a csapatok.