IndyCar: Palou a pole-ban, egy Penske-autó sem jutott be a Fast 6-be Laguna Secán

Idei második, teljes eddigi IndyCar-karrierjét tekintve pedig a hatodik pole-ját ünnepelhette szombaton Alex Palou.
A Chip Ganassi Racing versenyzője 1 perc 07.1465 másodperces köre révén zárta az élen a Laguna Seca-i kvalifikáció Fast 6 szakaszát, 0.0739 mp-et adva az andrettis Kyle Kirkwoodnak.
A második sorból Felix Rosenqvist (Meyer Shank Racing) és a helyi hősnek számító, ezen a pályán már két győzelemmel is büszkélkedő Colton Herta (Andretti) indulhat, míg a harmadikat Alexander Rossi (McLaren), valamint Christian Lundgaard (RLL Racing) teszi teljessé.
Meglepő módon a Team Penske egyetlen autóval sem képviseltette magát az utolsó szakaszban.
Josef Newgarden és az összetettet vezető Will Power már a csoportkörben elvérzett, így be kellett érniük a tizennegyedik, illetve a tizenötödik rajtpozíciókkal.
Scott McLaughlinnak sikerült ugyan beverekednie magát a legjobb tizenkettő részvételével lezajlott szakaszba, az itt megszerzett hetedik helye miatt azonban nem nyílt esélye arra, hogy harcba szálljon a pole-ért.
A hétvége során kiemelt figyelem övezi a Meyer Shank 66-os Dallara-Hondáját, amelynek volánja mögött David Malukas csatlakozik újra az IndyCar forgatagához.
A rendkívül népszerű amerikai az évet eredetileg a McLarennel kezdte volna meg, a januári csuklósérülése miatt azonban egyetlen versenyt sem tett meg a neki szánt 6-os autóval, a csapat pedig májusban végleg elköszönt tőle.
Mostanra viszont „Kicsi Dave” ismét bevethető állapotba került és az MSR-nek köszönhetően az év nyolcadik fordulóján megkezdheti saját szezonját.
Bár saját bevallása szerint a csuklója még mindig nincs száz százalékos állapotban, a produkcióján ez nem igazán látszott meg és a körülményeket tekintve igazán kiváló tizenkettedik helyről várhatja a futam zöld zászlaját.
A McLaren 6-osa egyébiránt már a harmadik pilótáját fogyasztja idén.
Az idény eddigi részében Callum Ilott és Théo Pourchaire helyettesítette Malukast, akinek kirúgása után a wokingiak utóbbi franciát nevezték meg az összes hátralévő futamra.
Néhány nappal ezelőtt azonban robbant a bomba, miután bejelentették, hogy megváltak a 2023-as F2-bajnoktól Nolan Siegel kedvéért.
A 19 esztendős pilóta huszonharmadikként iramodhat neki a távnak.
Az IndyCar hibrid-érája előtti utolsó versenynek is számító Firestone Grand Prix of Monterey magyar idő szerint már hétfőn, éjfélkor startol el.

