Óriási gáz van a NASCAR-ban és egyelőre senki sem tudja, hogy hol a vége

Bő másfél éve húzódik a NASCAR és a Cup Seriesben szereplő csapatok közti polgárháború, amelynek fő csapásvonalát az új charter-szerződés képezi.
A különleges jogosultságból harminchat darab érhető el, amit a gárdák maguk között adhatnak-vehetnek.
Ezek birtokában vállalják, hogy a szezon valamennyi fordulóján részt vesznek, cserébe viszont garantált a helyük a rajtrácson (tehát nem fenyegeti őket a kvalifikációkon való elvérzés lehetősége), továbbá extra részesedést kapnak a NASCAR bevételeiből is.
A csapatok foggal-körömmel ragaszkodnak a rendszerhez, mivel az utóbbi években a charterek értéke jelentősen megnőtt.
Ebből adódóan nem véletlenül tekintenek úgy a birtokukban lévőkre, mint egyfajta befektetésre.
Azt szeretnék elérni, hogy a rendszert – ami jelen formájában 2024 végéig van érvényben – véglegesítsék, ezt azonban a NASCAR egyelőre még csak fontolóra sem vette.
A vita olyannyira elmérgesedett, hogy a tizenöt Cup-gárdát tömörítő Race Team Alliance (RTA) februárban felfogadta a világ egyik vezető trösztellenes és sportjoggal foglalkozó irodájának, a Winston & Strawnnak társelnökét, a nagyágyú Jeffrey Kesslert is.
A sportvilág számos, komoly horderejű ügyében aktív szerepet vállalt szakember tanácsadóként segíti a csapatokat a NASCAR-ral való tárgyalásaik során.
Azóta eltelt négy hónap, a békekötés pedig távolabb van, mint valaha.
ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG A HORIZONTON
Az Associated Press értesülései szerint a NASCAR két héttel ezelőtt eljuttatta a csapatok részére az új charter-szerződés legújabb verzióját, amit az érintettek az eddigi legrosszabb ajánlatként könyveltek el.
A jelenlegi megállapodás értelmében egyetlen gárdánál sem szerezhetnek érdekeltséget a szervezetet tulajdonló família azon tagjai, akik bármilyen pozíciót is betöltenek a NASCAR irányításában. Ez alól kivételt képez, ha egy tulajdonos mindenképpen meg akar válni a csapatától, vevőt azonban képtelen találni rá. Ebben az esetben a NASCAR átveheti, de maximum 12 hónapra.
A frissen felvázolt szabályzat-változtatás értelmében azonban a stock-car szervezetet birtokló France-család tagjai már teljesen szabadon, bármikor beszállhatnának a pályán zajló küzdelmekbe.
A kettős szerep nem újdonság számukra, hiszen a szintén a NASCAR-hoz tartozó IMSA WeatherTech Sports Car Championshipben szereplő Action Express Racing tulajdonosa maga Jim France.
A Cup csapatait viszont felháborítja az ötlet.
Egyik oldalról féltik a sportág integritását, másrészt pedig ott vannak az anyagi kérdések is.
Ha ugyanis a France család csatlakozik a mezőnyhöz, akkor már ők is kiszakíthatnak egy szeletet a charterekkel járó pénzek tortájából.
MEGSZOKSZ, VAGY MEGSZÖKSZ
Az RTA több egyéb mellett azt követeli, hogy a chartereket a befektetéseik védelme érdekében nyilvánítsák állandóvá, növeljék a médiabevételekből származó részesedésüket, valamint legyen szavuk a NASCAR irányításában is.
A többi nagy sportszervezet franchise-rendszerével ellentétben ugyanis a charterek ezidáig nem adtak semmiféle beleszólási jogot a szervezet döntéseibe.
Ezzel szemben a NASCAR csak 7 évre hosszabbítaná meg a charter-rendszert, amihez még hozzácsapnának újabb 7-et opcióként. Emellett be akarják vezetni a költségplafont is.
„Még mindig nagyon sok munka van hátra, mi több, rengeteg” – szögezte le a 23XI Racing társtulajdonosa, Denny Hamlin.
„Az elkövetkezendő hónapokban ez lesz a prioritás.”
Ennek alapján őszig nem várható döntés az ügyben, ami sokatmondó azt figyelembe véve, hogy eredetileg már januárban véglegesíteni akarták a megállapodást.
Anonim forrásaira hivatkozva az AP azt is megszellőztette, hogy a csapatok többsége attól tart, a NASCAR teljesen sarokba szorítja őket és csak két választásuk marad: elfogadják az ajánlatot, vagy kisétálnak az ajtón.
„Nagyon, nagyon nagy hiba lenne, ha nem állandósítanák a chartereket” – nyilatkozta a 23XI többségi tulajdonosa, Michael Jordan májusban a The New York Timesnak.
„Ha ezt nem lépik meg, akkor a sport meg fog halni. Nem a versenyzés miatt, hanem azért, mert gazdasági szempontból egyetlen üzletember számára sem lesz értelme belefektetni.”

MÁRIS VANNAK DEZERTŐRÖK?
A patthelyzet láttán megdöbbenéssel fogadták a csapatok, hogy a Front Row Motorsports két héttel ezelőtt máris vett egy chartert – meg nem erősített hírek szerint a szezon végén megszűnő Stewart-Haas Racingtől -, amiért a Sports Business Journal értesülései szerint 20-25 millió dollár közti összeget perkáltak le.
Itt fontos megjegyezni, hogy tavaly a Spire Motorsports még nem kevesebb, mint 40 millióért vásárolt egyet a Live Fast Motorsportstól.
Az FRM húzását a csapatok megdöbbenéssel fogadták, hiszen a jelenlegi bizonytalan helyzet láttán még az sem kizárt, hogy nem születik megállapodás és így az év végére teljesen elértéktelenednek a charterek.
Az SHR charterei iránti érdeklődést maga Tony Stewart is értetlenül fogadta, az RTA pedig jogosan tart attól, hogy a kisebb alakulatok hajlandóak lehetnek behódolni a NASCAR-nak és elfogadni a szervezet ajánlatát, ami az összefogás végét jelentheti.
Az aggódó hangok szerint pontosan ezt akarták elérni France-ék, amikor februárban úgy döntöttek, hogy már nem kívánnak kollektíve tárgyalni az RTA-val, inkább a csapatokkal külön-külön történő megbeszéléseket részesítik előnyben.
EGYELŐRE NINCS SZÓ SZAKADÁSRÓL, VAGY BOJKOTTRÓL
Már év elején felröppentek olyan hírek, hogy az elégedetlen csapatok végső esetben távozhatnak a NASCAR-ból és egy új liga égisze alatt folytatják tovább.
Az RTA erre reagálva úgy nyilatkozott, egyelőre nincs terítéken a szakadás és nem terveznek létrehozni egy önálló bajnokságot.
Ezt most újra megerősítették.
A név nélkül nyilatkozó csapatvezetők úgy vélik, hogy a NASCAR probléma nélkül túlélné azt is, ha olyan nagy csapatok bojkottálnának néhány versenyt, mint például a Hendrick Motorsports, vagy a Joe Gibbs Racing.
Egy biztos, nem először fordulna elő, hogy a mezőny tüntetőleg a szervezet ellen fordul.
A 2022-es, őszi talladegai futam szinte az utolsó pillanatig mindennemű akció nélkül zajlott le és az autók végig csak két-három sorba rendeződve fogyasztották a köröket. Akkori pletykák szerint direkt döntöttek így, hogy demonstráljanak az abban az évben debütált és nagyon sérülésveszélyesnek minősített Next Gen ellen.
