NASCAR: Logano 13 év után először a sonomai pole-ban

Joey Logano vezetésével rajtolhat el a NASCAR Cup Series vasárnapi versenye a Sonoma Racewayen.
A Team Penske pilótája 1 perc 13.273 másodperces köre révén vívta ki az élről indulás jogát
Ez az eredmény jól mutatja, hogy mennyit gyorsult a pálya az év eleji újraaszfaltozása óta, lévén közel 4,5 mp-et faragott Denny Hamlin tavaly pole-os idejéből.
Logano idei második időmérős sikerét aratta, teljes főkategóriás karrierjét tekintve pedig már harmincegyedik alkalommal kötött ki a rajtrács élén. Roadokat tekintve harmadszor került pole-ba, ebből 2011 után másodszor a kaliforniai borvidéken.
Mellőle Tyler Reddick várhatja a zöld zászlót.
A második sorból Ryan Blaney és Chase Elliott vághat neki a távnak, míg a harmadikat Kyle Larson, valamint William Byron alkotja.
A 2021-es bajnok a második, top 10-es szakaszban lesúrolta a gumifalat, aminek következtében megsérült az 5-ös Chevy bal oldala. Nem sokkal később viszont újra pályára tudott hajtani és az utolsó, tizedik helyről egyből feljött ötödiknek.
A mezőnyben két pilóta is debütál ezen a hétvégén.
A Supercars összetettjének jelenlegi éllovasa, Will Brown a pénteki edzést még harmadikként zárta, a kvalifikáción viszont be kellett érnie a huszonnegyedik hellyel a Richard Childress Racing 33-as Chevyjének volánja mögött.
Csapattársai közül a legjobb rajtpozíciót Austin Dillon hozta a tizenhatodikkal, az utóbbi időszakban valódi mélypontot megélő Kyle Busch viszont csak a huszonkilencedikig jutott.
Az RFK Racingtől lehetőséget kapott, szintén a Supercarsban vitézkedő Cam Waters a harmincegyedikként startolhat. Ezen gárda társtulajdonosa/pilótája, Brad Keselowski a harmincötödik lett, Chris Buescher pedig a huszonhatodik.
A bajnoki éllovas Denny Hamlin a huszonötödik helyről iramodhat neki a magyar idő szerint 21:50-kor kezdődő futam 110 körének.

