Kiderült, hogy mennyi pénzbe fájt Hendricknek Kyle Larson Indy 500-a

Kiderült, hogy mennyi pénzbe fájt Hendricknek Kyle Larson Indy 500-a
credit: Penske Entertainment/Justin Walsh

Kiderült, hogy mennyi pénzbe fájt Hendricknek Kyle Larson Indy 500-a




Az anyatermészet szeszélye miatt finoman szólva sem az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult Kyle Larson számára a májusi Double Duty.

Az eső következtében négy órát halasztott Indy 500 kedvéért még arra is hajlandóak voltak, hogy lemaradjanak a Coca-Cola 600-ról, ami odáig vezetett, hogy még a NASCAR Cup rájátszásában való részvétele is veszélybe került.


Larson az Indy leintése után, helyi idő szerint vasárnap este megérkezett ugyan Charlotte-ra, a CC600-at azonban ekkor a csapadék miatt meg kellett szakítani és már nem is indították újra. Ebből adódóan a főállását képező futamon egyetlen kört sem tudott megtenni.

A stock-car szervezet végül másfél héten át tartott tanakodás után megadta számára az engedélyt a bajnoki hajrában való részvételre.

Most pedig az is kiderült, hogy mennyi extra pénzbe került Hendricknek a motorsport egyik legnagyobb kihívásának tartott duplázás, ami végül 1100 mérföld helyett csak az Indy 500-at foglalta magában.

Larson a McLaren és Rick Hendrick által közösen nevezett 17-es Dallara-Chevyjével vágott neki élete első IndyCar-futamának. Az autót működtetését – beleértve az abroncsokat, pótalkatrészeket, üzemanyagot stb. – , valamint annak teljes személyzetét Hendrickék fizették, korábban pedig arról is szóltak a hírek, hogy a versenygép később a legendás NASCAR-csapattulaj magángyűjteményébe kerülhet.

A Sports Business Journal legfrissebb értesülései szerint a komplett indianapolisi program több, mint 3 millió dollárt kóstált Mr. H-nek.

Általánosságban véve egy teljes Indy 500 1-1,5 millióba fáj a csapatoknak, Larson esetében viszont hozzácsapódtak még a magánrepülőkkel való pályák közti utak, a tavaly őszi és idén tavaszi privát tesztek, továbbá a páholybérlés, valamint VIP-vendégek utaztatása is.

Bár a duplázás meghiúsult, a Google keresési adatai alapján azonban a 2021-es Cup-bajnokot kimagasló érdeklődés övezte május folyamán.

Ennél csak a 2020-as eltiltása után kerestek többször a nevére.