Csapás csapás hátán: Kyle Busch az indianapolisi teszten is autót tört

Nem túlzás kijelenteni, hogy Kyle Busch jelenleg karrierje egyik mélypontját éli.
A kétszeres NASCAR Cup-bajnok már 35 futam óta nem tudott nyerni, az idei szezonból eltelt 15 fordulóból mindössze ötöt zárt a top 10-ben, a North Wilkesboró-i All-Star Race-en pedig még Ricky Stenhouse Jr.-ral is összeverekedett.
Az alapszakasz összetettjét tekintve jelenleg a tizenhetedik helyen áll, míg a playoff-listán három pozícióval a továbbjutó vonal alatt, tizenkilencedikként jegyzik.
A legutóbbi, gatewayi versenyt csak a harmincötödikként zárta, köszönhetően egy Kyle Larsonnal történt balesetnek.
A negatív széria két nappal később, az Indianapolis Motor Speedway oválján is folytatódott.
A Goodyear által szervezett teszt során Busch a pálya 2-es kanyarjában falnak csapódott.
A baleset oka egyelőre nem ismert, az abroncsgyártó vállalat szóvivője azonban leszögezte, hogy nem gumiprobléma állt a háttérben
A helyszíni fotók alapján a legnagyobb ütés az autó jobb oldalát érte, de szerencsére a 39 éves pilóta megúszta sérülés nélkül.
Ezzel párhuzamosan viszont a Richard Childress Racing megerősítette, hogy a szerdai, második napon már nem fognak részt venni.
Kyle Busch has crashed in nascar testing at Indianapolis #NASCAR pic.twitter.com/vEXeUuErtv
— Rexton Kemp (@rexton787b) June 4, 2024
More pics of the Kyle Busch car. #NASCAR pic.twitter.com/v6ySXAxoRF
— tallguyike (@tallguyike) June 4, 2024
