IndyCar: Halálosan megfenyegették Théo Pourchaire-t

Van, ami örök: az ég kék, a fű zöld, Agustín Canapino argentin rajongói pedig képtelenek felfogni, hogy hol van az egészséges szurkolás határa.
A Juncos Hollinger Racing versenyzőjének elvakult hívei tavaly kedvencük akkori csapattársát, Callum Ilottot vették célkeresztbe néhány pályán történt incidens miatt. Sokan konkrétan fatális baleset kívántak neki, egyesek pedig odáig mentek, hogy még a családtagjait is életveszélyesen megfenyegették.
Most, egy évvel később a sztori kísértetiesen megismétlődik, ezúttal már Théo Pourchaire-rel a főszerepben.
A McLaren pilótája a múlt vasárnapi, detroiti futam során koccant össze Canapino 78-as Dallara-Chevyjével. A történtek kivizsgálása után a versenyirányítás a franciát elkerülhető ütközés miatt három pozíció átadására kötelezte.
A végtelenségig kaotikus viadalt Pourchaire a tizedik, míg JHR-es ellenfele a tizenkettedik helyen zárta.
Az eset után a csapatrádión Ricardo Juncos minősíthetetlen szavakkal illette a 20 éves újoncot, összefüggésbe hozva az édesanyját az ősi mesterséggel.
A helyzet pikantériája, hogy a gárda ráadásul pont a McLarennel áll kereskedelmi partnerségben.
💥Así fue el incidente entre Theo Pourchaire y Agustín Canapino que resulto en una sanción para el piloto Francés.
— Carburando (@CarburandoTV) June 2, 2024
👇¡Miralo acá!#IndyCar pic.twitter.com/8tbOjPSJcA
Az argentin szurkolók pedig elszabadultak és – akárcsak Ilott esetében – válogatott sértésekkel bombázták szerencsétlen Théót, számos esetben a halálát kívánva.
A helyzet annyira elfajult, hogy a 2023-as F2-bajnoknak még a kommentelési lehetőséget is korlátoznia kellett a közösségi médiában.
„Elszomorít, hogy mennyi gyűlöletet és halálos fenyegetést kaptam az elmúlt 24 órában egy ilyen kis incidens miatt” – reagált a történtekre Pourchaire.
„Mindannyian emberek vagyunk és hibákat követhetünk el, remélem ezt mindenki megérti. Nem normális, ha online bántalmazunk másokat. Annyit kérek, hogy legyetek kedvesek egymáshoz.”
A McLaren és a JHR is kiadott egy közös sajtóközleményt:
„Az utóbbi 24 óra sajnos emlékeztette csapatainkat arra, hogy mennyire fontos a tisztelet és a civilizált viselkedés az online interakciók során.
A közösségi média lehetővé teszi számunkra, hogy kapcsolatba lépjünk rajongóinkkal világszerte, de fontos, hogy tiszteletteljes és biztonságos környezetben kommunikáljunk egymással. Nem tűrjük el a bántalmazás vagy diszkrimináció semmilyen formáját. Akik mégis így viselkednek, nem kívánatosak online közösségünkben és le lesznek tiltva.
Az NTT IndyCar Series dinamikus versenyzést nyújt a pályán, emellett pedig rendkívül hozzáférhetővé teszi a sportot a rajongók számára. Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a volán mögött, a pitfalon vagy épp a monitornál ülve mindannyian emberek vagyunk.
Elengedhetetlen, hogy közös erővel fenntartsunk egy biztonságos és befogadó közösséget mindannyiunk számára.”
Az Ilottot ért virtuális támadások után maga Canapino is rengeteg kritikát kapott. A hazájában valódi nemzeti hősnek tartott versenyző ahelyett, hogy nyilvánosan elítélte volna honfitársai viselkedését, inkább lelkesen lájkolgatta az (ex)csapattársán élcelődő mémeket.
Hozzáállása azóta sem változott és jelenleg is boldogan tetszikeli az immár Pourchaire-en gúnyolódó posztokat.
So Pourchaire posts he receives death threats. An account calls him Callum. And Canapino likes the post. Not a good look. #IndyCar pic.twitter.com/t10Bf8CCjj
— Matt Archuleta (@indy44) June 4, 2024
