IndyCar: Leparkolja Blomqvistet az MSR, Castroneves visszatér

vazlat
credit: Penske Entertainment/Karl Zemlin





Két nappal a Detroit GP programsorozata előtt rendkívüli pilótacserét jelentett be a Meyer Shank Racing.

A hétvégi utcai futamon, majd az azt követően, Road Americára kiírt június 9-ei versenyen Helio Castroneves fogja átvenni a 66-os számú Dallara-Honda volánját az eredetileg teljes szezonos Tom Blomqvisttől.


Az MSR tájékoztatása szerint a váltás közös megegyezéssel született meg.

„Messze ez volt a legnehezebb döntés, amit valaha meg kellett hoznunk” – idézi a csapat által kiadott sajtóközlemény Mike Shanket.

„Tom még mindig az MSR családjának tagja és a szezon hátralévő részében is csapatunk része marad. Nem könnyelműen jutottunk erre az elhatározásra. A Tommal folytatott beszélgetéseket, valamint az egymás után jövő futamokat figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy Detroitban és Road Americán Helio Castroneves fog vezetni”

Blomqvist 2022-ben a Meyer Shank színeiben megnyerte az IMSA WeatherTech Sports Car Championshipet, emellett pedig ugyanebben az évben, majd 2023-ban is behúzta a Daytona 24-et.

Az IndyCarban tavaly, Torontóban debütált a sérült Simon Pagenaud helyén, majd Portlandben és Laguna Secán is lehetőséget kapott. Idén már teljes munkaidős versenyzőként nevezték, legjobb eredményének pedig egy 15. hely számít a St. Petersburg-i szezonnyitóról.

A múlt vasárnapi Indianapolis 500 – amely karrierje első oválpályás bevetése is volt – már az első körben véget ért számára, miután egy újonchiba miatt megforgott, a láncreakció pedig magával rántotta az andrettis Marcus Ericssont és az RLL Racing-es Pietro Fittipaldit is.

„Őszintén mondhatom, hogy az elmúlt néhány napban pályafutásom legnehezebb időszakát éltem át” mondta a 30 éves versenyző.

„Mindenki, aki ismer tudja, hogy mennyire szeretek az MSR-nél lenni, amellyel közösen rengeteg csodálatos sikert, győzelmet ünnepelhettünk. Alig várom, hogy a csapat részeként a jövőben is hozzájárulhassak a céljaik eléréséhez”

Az eredeti tervek szerint a gárda társtulajdonosaként is jegyzett Castroneves már csak az Indy 500 erejéig tért volna vissza a mezőnybe.

A 49 éves élő legenda egyébiránt a 20. helyről rajtolva végül 20.-ként látta meg a kockás zászlót a legendás viadalon. Ígérete szerint viszont jövőre is nekivág a versenynek, hogy újra megkísérelje ötödször is rávarázsolni arcképét a Borg-Warner Trófeára.