F1-es tesztet kaphat Kyle Larson a McLarentől

F1-es tesztet kaphat Kyle Larson a McLarentől
Kyle Larson és Romain Grosjean (credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski)





Kyle Larson három évvel ezelőtt járt életében először egy Forma-1-es futamon.

Az Abu Dhabiban rendezett, 2021-es szezonzáró után pedig tréfásan így nyilatkozott:


„Fogalmam sem volt arról, hogy a verseny után egy újoncteszt is lesz. Ha már itt vagyok, akkor akár be is pattanhatnék egy autóba. Ha lenne egy csapat, amelyik megengedi, akkor már most idehozatnám a sisakomat.”

Nos, a legfrissebb hírek szerint az álma akár valósággá is válhat.

Larson jelenleg az autósport egyik legnagyobb szenzációjának a főszereplője, lévén a vasárnapi Indy 500 – Coca-Cola 600 duplázásra készülve óriási globális figyelem szegeződik rá.

Ezt a kihívást eddig csak négyen vállalták be John Andretti, Robby Gordon, Kurt Busch és Tony Stewart személyében, de közülük csak utóbbi élő legendának sikerült maradéktalanul teljesítenie a kombinált 1100 mérföldes távot.

Larson próbálkozása abból a szempontól külön jelentőséggel bír, hogy ő az első pilóta, aki a NASCAR Cup összetettjének éllovasaként vág bele.

Indianapolisban a McLaren és Rick Hendrick által közösen nevezett 17-es Dallara-Chevyvel méreti meg magát, a kvalifikáción pedig minden várakozást felülmúlva az ötödik rajthelyet szerezte meg. Nála csak csapattársa, az 500 2016-os legjobbja, Alexander Rossi, valamint a Team Penske mezőny felett állt triója bizonyult jobbnak.

„Szívesen látnám Kyle-t Forma-1-es autóban és már beszéltem is vele róla” – idézi a The Race Zak Brownt.

„Fantasztikus tehetség, szerintem jól teljesítene, de ő nyilvánvalóan egy NASCAR-versenyző. Mindig is az volt és az is lesz. Tisztában kell lenni azzal, milyen fejlődési ütemre van szükség ahhoz, hogy valakiből Forma-1-es pilóta váljon.

Ugyanakkor jutalom és szórakozás lenne számára, ha lehetőséget kapna egy F1-es autóban, ami a márkánknak is jót tenne. A NASCAR és a Forma-1 rajongók is menőnek találnák. Szóval, örömmel megejteném a tesztet, ha megfelelő idő kínálkozik rá.”

Brown biztos abban, hogy Hendrick áldását adná rá.

„Rick egy igazi versenyző. Szerintem nem csak engedélyezné, de élvezné is. El tudom képzelni, hogy azt mondja: ‘Én is ki akarom próbálni!'”

Larsont az autósport egyik – ha nem A – legsokoldalúbb pilótájának tartják, aki számos szakágban egyidejűleg méreti meg magát. Az elmúlt évek során a NASCAR mellett sikerült győzelmet aratnia a midgetek, sprint carok és late modelek legnagyobb presztizsű versenyein, mint például a Chili Bowl, vagy épp a Knoxville Nationals.

Teljesítménye ráadásul pályatípustól független. Elég csak arra gondolni, hogy nyert már aszfalton, betonon, dirtön, rövid oválon, intermediate-en és roadokon is.

Mindebből adódóan mclarenes csapattársa, Alexander Rossi nem volt rest kijelenteni, hogy Larson egy szinten van Max Verstappennel.

Brown azonban nem szereti az ilyesfajta véleménynyilvánítást.

„Az én szememben a NASCAR és az F1 közti különbség olyan, mintha a baseballt vennéd egy kalap alá a futballal. Nem hiszem, hogy érdemben össze lehet őket hasonlítani, csak annyit jelenthetünk ki, hogy x a világ legjobb futballistája, y a világ legjobb kosarasa, baseballosa stb.

Tehát ebből a szempontból nézve igen, Kyle a világ egyik legjobb autóversenyzője. Be tudna-e pattanni egy Red Bullba és megnyerni az F1-es világbajnoki címet? Nem. Ha Max Verstappen beülne Hendrick autójába, akkor NASCAR-bajnok lenne? Valószínűleg nem.”