NASCAR: Waters mellett a Supercars bajnoki éllovasa is debütál Sonomán

NASCAR: Waters mellett a Supercars bajnoki éllovasa is debütál Sonomán





Kedden vált hivatalossá, hogy június 9-én rendezendő, sonomai futamon mutatkozhat be a NASCAR Cup mezőnyében Cam Waters.


A tizenegyszeres Supercars-futamgyőztes az RFK Racing 60-as számú Fordját fogja vezetni a kaliforniai roadon.

Egy nappal később pedig érkezett egy újabb bejelentés, aminek főszereplője immár az ausztrál széria összetett pontversenyét vezető Will Brown.

A 25 éves queenslandi a Richard Childress Racing 33-as Chevyjének volánja mögött kap lehetőséget ugyanezen, Toyota/Save Mart 350 névre hallgató viadalon.

Autójának főszponzora a Motorola és a MobileX lesz.

Ezzel egy év leforgása alatt Brown már a negyedik pilóta lesz, aki a déli félteke népszerű szériájából ruccan át a NASCAR-ba.

Tavaly Chicagóban Shane van Gisbergen rögtön győzelemmel debütált, azóta pedig már teljes szezonosként rója a köröket az Xfinity Seriesben, valamint részidős programot teljesít a Cupban.

Augusztusban, Indianapolisban – szintén az RCR 33-asával – Brodie Kostecki mérette meg magát, míg Waters idén már két oválfutamon is túl van a harmadosztályú Truck Seriesben.

Mindez azt is jelenti, hogy röpke tizenegy hónap alatt felbukkant a Cupban a 2016-os, 2021-es és 2022-es Supercars-bajnok (SVG), a 2023-as szezon legjobbja (Kostecki) és Brown személyében a tabella jelenlegi éllovasa.