NASCAR: 110 verseny után Brad Keselowski visszatért a victory lane-re!

NASCAR: 110 verseny után Keselowski visszatért a victory lane-re!
credit: James Gilbert/Getty Images





Keserédes végkifejletet hozott az RFK Racing számára a NASCAR Cup Goodyear 400-a.


Egy héttel korábban, Kansasben az elképzelhető egyik legrosszabb vereséget szenvedték el, amikor Chris Buescher a széria történetének legszorosabb befutójában, 0,001 másodperccel maradt alul Kyle Larsonnal szemben.

A texasi versenyző múlt vasárnap, Darlingtonon szintén sajgó szívvel távozott a pályáról, miután a hajrában a vezető pozícióért harcolva összeütközött Tyler Reddickkel. Ennek következtében mindketten defektet kaptak és a mezőny végére estek vissza.

Mindeközben az amerikai stock-car világ közössége egy emberként ünnepelte a győztest.

A kockás zászlót ugyanis az RFKR másik fele – egyben társtulajdonosa -, Brad Keselowski látta meg elsőként, pontot téve több, mint három éven, ezen belül 110 futamon át tartott nyeretlenségi sorozatának végére.

Ezt megelőzően utoljára a 2021-es tavaszi, talladegai versenyen végzett az élen, még a Team Penske színeiben.

A legutóbbi olyan győzelemért pedig, amit egy, a saját csapatának vezető versenyző produkált egészen 2016-ig kell visszautazni az időben. Akkor Tony Stewart kaparintotta meg a legjobbnak járó trófeát Sonomán a Stewart-Haas Racing 14-es gépével.

Jelen siker révén a Ford is örömittasan boxolt a levegőbe, hiszen idén először látogathattak el a victory lane-re mindhárom nemzeti kategóriát tekintve.

„Micsoda nap!” – örvendezett Keselowski, aki ezzel máris megváltotta jegyét a rájátszásba.

„Ez Darlington. Tejesen mindegy, hogy az első, vagy utolsó győzelmedet szerzed meg itt, ez a pálya mindig nagyon különleges. Elképesztő!”

A második pozícióban Ty Gibbs ért célba a Joe Gibbs Racing 54-es Toyotájával, míg harmadikként a Stewart-Haas Racinget szolgáló Josh Berry zárt.

Miközben főnöke boldogan fánkozott a pályán, Bueschernek érthető módon semmi kedve nem volt mosolyogni.

Sőt.

A leintés után azonnal Reddick felé vette az irányt, hogy elkeseredésében alaposan beolvasson neki.

„Elcsesztem, sajnálom” – reagált a 23XI-ös, aki talladegai győzelmével már a playoffban tudhatja magát.

Mire Buescher dühösen: „Nem mondod!”

Reddick igyekezett enyhíteni a helyzetet és újra bocsánatot kért tőle:

„Amint rájöttem, hogy [a manőver] nem fog bejönni, próbáltam visszavenni… Az utolsó dolog amit akartam az az, hogy összetörjem az autódat. A sajátom kevésbé érdekelt. Tényleg sajnálom, elbasztam, nagyon elbasztam.”

Kollégája azonban nem volt vevő erre:

„Eddig képesek voltunk tisztán versenyezni egymás ellen. Most mi történt? Nekünk nincs az autónkon a [győztesnek járó] matrica. Ez az, ami igazán számít. Sokkal jobbnak kell lenned ennél.”

Erre Reddick csak annyit tudott válaszolni, hogy:

„Tudom, bocsánat.”




Nem ők voltak az egyetlenek, akik berágtak egy incidens miatt.

A 129. körben William Byron a top 5-ért csatázva a 2-es kanyar alsó ívére vágódott, majd felfelé szorította Martin Truex Jr.-t, aki ennek következtében nekiment Ryan Blaneynek.


A JGR veteránja egy rövid szervizelés után vissza tudott állni a mezőnybe, a regnáló bajnok azonban kiállni kényszerült.

Mindeközben Byron gond nélkül folytatta a versenyt, végül a hatodikként célba érve.

Az ütközés után Blaney már a csapatrádión magából kikelve ordítani kezdett:

„Az autó teljesen meghalt! Én pedig ki fogom nyírni mindkét kibaszott barmot! Ezt fogom tenni!”

Az esetet követően Blaney a sérült 12-es Fordjával rálegyezett Byronra.

Állítása szerint azonban ezt nem bosszúból tette. Még.

„Nem akartam őt megütni, azt későbbre tartogatom” – nyilatkozta a kiesése után.

„A 24-es szó szerint szendvicsbe rakta a 19-est [Truex], aki így nekem csapódott. Nagyon, nagyon szar befejezése volt a napunknak. Várakozással tekintettünk a verseny második felére, de végül esélyünk sem maradt, pedig az autó jó volt. Az a srác, aki ezt okozta [Byron] mindig következmény nélkül megússza.”

Blaneyn kívül idő előtt feladni kényszerült a küzdelmet falazás miatt Zane Smith, valamint az első szakaszt megnyert Kyle Larson is. Utóbbi HMS-pilótát így a végelszámolásnál csak 34.-ként rangsorolták, összetettbeli vezetését viszont így is megőrizte, köszönhetően első számú üldözője, Truex 25. helyének.

A Cup következő futamát május 19-én, a North Wilkesboro Speedwayen rendezik a bajnokságon kívüli, egymillió dollár fődíjú All-Star Race képében.