Denny Hamlin előre megmondta, hogy ő fog nyerni Doveren – És így is lett!

Hamlin győzött Doveren és beért egy igazi NASCAR-legendát
credit: James Gilbert/Getty Images





Technikai értelemben idei negyedik NASCAR Cup-győzelmét ünnepelhette vasárnap Denny Hamlin.

A Joe Gibbs Racing versenyzője februárban megnyerte a bajnokságon kívüli Clasht, majd a pontozásos szezont tekintve ő ünnepelhetett a bristoli és richmondi futam végén is.


A trófeák gyűjtése a széria legutóbbi, Doveren rendezett fordulóján folytatódott, ahol Kyle Larsont maga mögé utasítva látta meg elsőként kockás zászlót.

A 2021-es bajnok a hajrára képes volt lecsökkenteni bő másfél másodperces hátrányát mindössze néhány autóhossznyira, az előzésre azonban esélye sem nyílt a légáramlatokat befolyásoló manőverezéssel védekező ellenfelével szemben.

„Nagyon könnyű aero-blokkolni” – nyilatkozta a leintés után Larson.

„Nem mintha bármi piszkos dolgot művelt volna. Egyszerűen csak a vezető pozícióból nagyon simán meg lehet ezt oldani. Amikor három autónyira megközelítettem őt már tudtam, hogy mit fog csinálni. Nem tudtam tenni ellene. Próbálkoztam más szögekkel, de semmi nem generált akkora sebességet, amivel kellő közelségbe kerülhettem volna.”

Teljes eddigi Cup-karrierjét tekintve Hamlin az ötvennegyedik diadalát aratta, amivel beérte az örökranglista tizenkettedik helyén Richard Petty édesapját, a háromszoros bajnok Lee Pettyt.

„Ez fantasztikus” – mondta 43 éves veterán, aki William Byron után a 2024-es szezon második háromszoros (éles) futamgyőztese lett.

„Én még arra sem lennék méltó, hogy megfogjam Lee Petty sisakját. Hálás vagyok ezért a nagyszerű csapatért és mindenkiért, aki támogatja a 11-es Toyotát, ezáltal lehetővé téve, hogy ilyen dolgokat vigyünk véghez. Mázlistának tartom magam, hogy én vezethetem ezt az autót.

Köszönettel tartozom Chris Gabehartnak [a crew chiefje] és az egész gárdának, hogy ilyen nagyszerű gépet adnak nekem. Ember, imádok győzni!”

A sikert ráadásul Hamlin előre megjósolta podcastje, az Actions Detrimental múlt heti adásában:

„Most megmondom nektek, hogy mi fogunk nyerni Doveren. Vettétek?”

Ígéretét beváltva a victory lane-en nem is mulasztotta el megjegyezni, bízik abban, hogy voltak, akik komolyan vették szavait és fogadtak a sikerére.

„Remélhetőleg a műsor néhány hallgatója ma szert tett egy kis pénzre.”



A harmadik pozíciót Martin Truex Jr. csípte el, de top 5-tel zárt még Kyle Busch és Chase Elliott is.

Hatodikként Noah Gragson futott be, ezzel főkategóriás pályafutása során először tudott zsinórban két futamon top 10-es eredményét hozni. A Stewart-Haas Racing pilótája egy héttel korábban, Talladegán harmadikként ért célba, ami az egyéni csúcsának is számít.

Szintén első alkalommal fejezett be egymás után két Cup-versenyt is a legjobb tíz között Daniel Hemric. A Kaulig Racingnek vezető észak-karolinai a kilencedik lett, akárcsak ezt megelőzően, az alabamai superspeedwayen.

Az első szakaszt Truex, a másodikat pedig Larson nyerte.

Pocsék napot tudhat viszont maga mögött Bubba Wallace.

A láncreakciót 23XI-ös csapattársa, Tyler Reddick indította be, miután egy előzési kísérlet során rálegyezett Zane Smith-re. Ennek hatására a Spire Motorsports újonca nekiment Wallace-nak, az incidens pedig magával rántotta Byront és Christopher Bellt is.

Hasonlóképpen idő előtt búcsúzott Ryan Preece a füstölgő autójának hála, valamint a harmadik szakaszban falazó Ricky Stenhouse Jr. is.

A Cup mezőnyére legközelebb, május 5-én a Kansas Speedway vár.