VIDEÓ: A lángoló autójából menekülő NASCAR-pilóta megidézte Ricky Bobby szellemét

VIDEÓ: A lángoló autójából menekülő NASCAR-pilóta megidézte Ricky Bobby szellemét





Nem akármilyen heteken van túl Ryan Sieg.

A NASCAR Xfinity Series texasi versenyén szó szerint karnyújtásnyira volt az első győzelmétől, a befutó pillanatában azonban 0.002 másodperccel alulmaradt Sam Mayerrel szemben.

Egy héttel később, Talladegán csak a tizenhetedikként intették le, közvetlen ellenfelei hibái miatt azonban még így is övé lett a Dash4Cash százezer dolláros pénzdíja.


Most szombaton, a Dover Motor Speedwayen újra ráirányult a figyelem, de ezúttal már egy szó szerint forró helyzet miatt.

A futam 26. körében épp a top 10-ért harcolt, amikor egyik pillanatról a másikra tűzbe borult az autója. A szülei tulajdonában lévő RSS Racingnek vezető pilóta villámgyorsan lehúzódott, majd fejvesztve menekült a sűrű, fekete füsttel körbevett Fordból.

A biztonsági csapat érkező járműve felé sietve heves karmozdulatokkal próbálta tisztítani maga előtt a levegőt.

Saját bevallása szerint rengeteg füstöt lélegzett be, de összességében véve nem esett baja és az orvosi központban tett látogatása után már poénosra is vette a figurát:

„Én voltam a lángoló Ricky Bobby, úgy hadonásztam”– nyilatkozta a FOX-nak Sieg, utalva a Talladega Nights híres jelenetére.

Az ijesztő jelenet kapcsán elárulta, hogy hirtelen narancsos fényt látott, a csapat pedig abban a pillanatban közölte is vele a tűz tényét.

A kiváltó ok pontosan nem ismert.

A verseny végül egy rövid esőszünet után, két overtime-ban ért véget.

A győzelmet a tavalyi évhez hasonlóan újra Ryan Truex zsebelte be a Joe Gibbs Racing színeiben, míg a második pozíciót az újonc Carson Kvapil tudhatta magáénak.

A JR Motorsports tehetsége ezzel elmondhatja magáról, hogy eddigi két Xfinity-futamát kivtel nélkül a top 5-ben fejezte be, lévén a martinsville-i debütálását a negyedik pozícióval koronázta meg.