A Chevrolet mélységesen csalódott a Team Penske-ben

A Chevrolet mélységesen csalódott a Team Penske-ben
credit: Penske Entertainment/James Black

A Chevrolet mélységesen csalódott a Team Penske-ben




Magyar idő szerint szerda délután robbant a bomba, miszerint az IndyCar komoly csaláson kapta a Team Penske-t, aminek következtében alapjaiban módosult a St. Petersburg-i verseny végeredménye.

A széria tisztviselői a Grand Prix of Long Beach múlt vasárnapi bemelegítő edzésen vették észre, hogy valami nem stimmel a patinás csapat autóival.


Az átfogó vizsgálatot követően kiderült, hogy már a március 10-ei, St. Petersburg-i szezonnyitón is illegális Dallara-Chevykkel hajtottak pályára, aminek eredményeként a befutó pillanatában Josef Newgarden közel 8 másodpercet vert a másodikként célba ért mclarenes Pato O’Wardra.

A Penske másik két gépe Scott McLaughlinnal és Will Powerrel a volán mögött a harmadik-negyedik pozícióban zárt.

Az IndyCar hivatalos tájékoztatása szerint a gárda a push-to-pass rendszert manipulálta, aminek következtében a szabályokkal ellentétben már a rajtnál, valamint a restartoknál is használhatták az extra lóerőket.

Erre reagálva visszamenőlegesen kizárták Newgardent és McLaughlint, míg Powert 10 pont levonással sújtották. Az ausztrál azért kapott enyhébb büntetést, mert az adatok szerint a kérdéses pillanatokban ő nem nyomta meg a p2p gombot.

A csapat emellett minden egyes autója után 25 ezer dolláros bírságot kapott, a St. Pete-i pénzdíjaikat pedig teljes egészében vissza kell utalniuk.

A győzelem így O’Wardnál landolt, míg Newgarden az összetett éléről visszaesett a tizenegyedik, McLaughlin pedig egyenesen az utolsó, huszonhetedik helyre.

A történteket a Team Penske elnöke, Tim Cindric azzal magyarázta, hogy a csapat tévedésből nem távolította el azt a p2p szoftvert, amit még a szezon előtti hibrid-teszten használtak.

A képet azonban némiképp árnyalja, hogy a St Pete-i futam óta már bő másfél hónap eltelt, ha pedig nem kapják rajta őket, akkor a Long Beach-i versenynek is illegális autókkal vágtak volna neki. Utána pedig még ki tudja, hogy hány további fordulónak.

A március végén a Thermal Clubban lebonyolított, bajnokságon kívüli fordulón végrehajtott technikai ellenőrzésen azért nem bukhattak le, mert itt eleve engedélyezett volt a push-to-pass már a zöld zászló pillanatától kezdve.

A mostani eseményekre a csapat motorpartnere, a Chevrolet sajtóközleményben reagált:

„A Chevrolet csalódottságát fejezi ki amiatt, hogy a St. Petersburg-i versenyen a Team Penske megsértette az IndyCar szabályait, ami a 2-es a 3-as autó kizárását, valamint a 12-es büntetését vonta maga után.

Támogatjuk az IndyCar által meghozott döntést és az ezt követő intézkedéseket.”


KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Másfél hónappal a leintés után KIZÁRTÁK az IndyCar szezonnyitó futamának győztesét

>>>>>Ganassi: Amit Penske tett, egy szégyenfolt a csapatára és az IndyCarra nézve

>>>>>Így bukott le a Penske az autósport utóbbi éveinek legnagyobb csalásával