NASCAR: Komoly Erik Jones sérülése, debütáló versenyző ugrik be a helyén Doveren

NASCAR: Komoly Erik Jones sérülése, debütáló versenyző ugrik be a helyén Doveren

NASCAR: Komoly Erik Jones sérülése, debütáló versenyző ugrik be a helyén Doveren




A Legacy Motor Club hivatalosan bejelentette, hogy a NASCAR Cup soron következő, Dover Motor Speedwayen rendezendő futamán Corey Heim fogja vezetni a 43-as Toyotát.

Az autó eredeti gazdája, Erik Jones a múlt vasárnapi, talladegai GEICO 500 harmadik szakaszában szenvedett komoly balesetet, miután összeért Bubba Wallace autójával.


A frontális becsapódás után a háromszoros főkategóriás futamgyőztes a csapatrádión rögtön a hátára kezdett panaszkodni és csak nehézkesen tudta elhagyni összeroncsolódott járművét.

A pálya egészségügyi központjába tett kötelezően előírt ellenőrzés után viszont villámgyorsan útjára engedték.

Ezután a média rendelkezésére állt egy pillanatig sem tagadva, hogy továbbra is fájdalmakkal küzd, de összességében jól érzi magát.

Nem sokkal később azonban kénytelen volt ismét az orvosok segítséget kérni, akik ekkor már úgy ítélték meg, hogy szükség van egy alaposabb kórházi kivizsgálásra is.

Az intézményt még aznap éjjel elhagyhatta, majd hazatért Észak-Karolinába, ahol több specialistával is találkozott.

Az elvégzett tesztek világosan kimutatták, hogy Jones kompressziós csigolyatörést szenvedett, a visszatérésének időpontja pedig egyelőre ismeretlen.

Sérülésének komolyságát jól szemléltette a baleset idejéről származó onboard-videó:



A Legacy kérelmezte a NASCAR-nál, hogy biztosítsák Jones számára a rájátszásba jutás lehetőségét.

Az utolsó tíz versenyt magában foglaló bajnoki hajrában összesen tizenhat pilóta vehet részt, akik pontok, vagy győzelem által verekedhetik be magukat. Emellett a szabályok szerint az összes kvalifikáción is ott kell lenniük.

Kényszerű távollét esetében azonban lehetőség van felmentést kérni ezen kitétel alól, amit a szervezet eddig szinte mindig jóvá is hagyott.


UPDATE: A NASCAR már rá is bólintott a felmentésre.


A 21 éves Heim jelenleg a Truck Seriesben szereplő TRICON Garage-nél versenyez teljes munkaidőben. Tavaly bejutott a négyfős bajnoki döntőbe és végül a negyedik pozícióban zárta az összetettet.

Az idei szezonban eddig egy győzelem szerepel a neve mellett a COTA-ról, így már biztos playoff-résztvevőnek számít.

A nemzeti harmadosztály mellett részidősként megméreti magát az Xfinity Seriesben is, előzetesen kiírt programja értelmében Doveren is lehetőséget kap a Sam Hunt Racing 26-os Toyotájával.

Heimet az év elején nevezték ki a Legacy hivatalos tartalékosának, mostani Cup-beugrása révén pedig egyenesen dupla műszak vár rá az egymérföldes, betonborítású oválon.