NASCAR: Ennyire látványos, egyben szívfacsaró célfotót már régen láttunk

NASCAR: Ennyire látványos, egyben szívfacsaró célfotót már régen láttunk
credit: Jonathan Bachman/Getty Images

NASCAR: Ennyire látványos, egyben szívfacsaró célfotót már régen láttunk




Ritkán akad rá példa, hogy a NASCAR teljes közössége egy emberként szurkoljon valakinek.

Az Xfinity Series szombati, Texas Motor Speedwayen rendezett futamán viszont pontosan ez történt.


A verseny utolsó restartját Ryan Sieg tökéletesen hajtotta végre és villámgyorsan el is szakadt a mögötte csatázó üldözőitől.

Az elkövetkezendő mérföldeken úgy tűnt, a 36 éves georgiainak minden esélye megvan arra, hogy 458 nemzeti szintű – ebből 342 másodosztálybeli – rajt után végre megszerezze karrierje legelső győzelmét.

Az utolsó előtti körben azonban felért rá Sam Mayer és egy látványos adok-kapok harcot követően, egymástól centikre száguldottak át a kockás zászló alatt.

A leintés pillanatában szó szerint célfotó döntött, a Sieg átütő sikerében reménykedők nagy bánatára végül Mayer javára.

A JR Motorsports versenyzője 0.002 másodperccel győzte le RSS Racing-es ellenfelét, ezzel az Xfinity történetének második legszorosabb befutóját produkálva holtversenyben az 1996-os milwaukee-i és 1999-es talladegai futamokkal.

A rekordot továbbra is a 2018-as, daytonai szezonnyitó tartja, amelyen Tyler Reddick 0.0004 másodperccel verte meg az „ezüstérmesként” célba ért Elliott Sadlert.

Győzelme révén Mayer idén először, teljes eddigi másodosztályú karrierjét tekintve pedig az ötödik alkalommal tehetett látogatást a victory lane-en.

Ezzel együtt övé lett a Dash 4 Cash 100.000 dolláros bónusza is.

A harmadik pozícióban Justin Allgaier ért célba.

A Mayerhez hasonlóan szintén a JRM-et szolgáló veterán pályafutása 266. top 10-es eredményét prezentálta ebben a bajnokságban, amivel beérte Kyle Buscht az erre vonatkozó örökranglista élén.

Top 5-tel zárt továbbá AJ Allmendinger (Kaulig Racing) és a címvédő Cole Custer (Stewart-Haas Racing) is.