„Nem volt még ennél fontosabb versenyünk” – Valóra váltotta Rick Hendrick álmát William Byron

Vasárnap, a Martinsville Speedwayen tette teljessé a Hendrick Motorsports tökéletes hétvégéjét William Byron.
A Cook Out 400 történelmi jelentőségű verseny volt a patinás csapat életében, lévén nem csak fennállásuk negyvenedik évét ünnepelték, de 1984-ben ezen a pályán szerezték meg első győzelmüket is még Geoff Bodine-nal a volán mögött.
A rubin évforduló apropóján több száz HMS-alkalmazottat és családtagjaikat hívták meg, mind a négy autó vörös színt öltött magára, a motorok beindítására vonatkozó parancsot pedig Jeff Gordon adta ki Bodine-nal közösen.
A rajongók által csak „Hendrick 400” névre keresztelt futam egyetlen szépséghibája Rick Hendrick távolléte volt. Az eredeti tervek szerint az alapító-tulajdonos vezette volna fel a pace carral a mezőnyt a zöld zászlóig, de egy nemrég elvégzett térdműtét miatt az utolsó pillanatban le kellett mondania a feladatot és még csak a pályára sem tudott kilátogatni.
A csapat azonban minden kétséget kizáróan rendkívül boldoggá tette őt.
Kyle Larson megszerezte a pole-t, egy nappal később pedig Byron leszállította a győzelmet. Ha ez nem lett volna elég, a gárda még a képzeletbeli dobogót is kisajátította, miután Larson a második, Chase Elliott pedig harmadikként ért célba.
Az alakulat negyedik pilótája, Alex Bowman nyolcadik lett.
Az overtime-ot követő, tökéletes restartja révén a 26 éves észak-karolinai a szezon eddigi nyolc fordulójából immár a harmadikat zárta az élen. Ilyet utoljára Kyle Busch tudott produkálni még 2019-ben.
A mostani győzelem a korábbi négyszeres NASCAR Cup-bajnok és az HMS jelenlegi alelnöke, vagyis Gordon számára külön jelentőséggel bírt. Az élő legenda 2015-ben szintén Martinsville-en szerezte meg karrierje utolsó, szám szerint 93. diadalát a Byronhoz hasonlóan 24-es számot viselő Chevyvel.
„Ez a három srác, valamint Bowman… Nagyon odatették magukat!” – lelkendezett Gordon.
„Na de mit szólnak William Byronhoz és a 24-eshez? Minden alkalommal, amikor elérkezünk egy mérföldkőhöz, ő rögtön be is jelentkezik! Neki köszönhetjük a 300. győzelmünket is. Hatalmas siker a mostani nem csak William, de a teljes Hendrick Motorsports számára.”
WILLIAM BYRON WINS IN A 1-2-3 FINISH AT MARTINSVILLE FOR HENDRICK MOTORSPORTS! pic.twitter.com/C9PPzmAjKO
— FOX: NASCAR (@NASCARONFOX) April 7, 2024
Byron a 18. pozícióból rajtolva végül 88 kört töltött az élen, beleértve a legfontosabb utolsót is. Ennek köszönhetően Cup-karrierje 13. győzelmét aratta, ebből a 11.-et a 2022 óta íródó Next Gen érában.
Idén februárban ráadásul megnyerte élete első Daytona 500-át, amivel kereken tíz év után először kormányozta a legendás viadal victory lane-jére az HMS-t.
„Nagyon büszke vagyok az egész Hendrick Motorsportsra” – lelekendezett a leintés után.
„A csapat óriási rajongójaként nőttem fel. A teljes szervezetnek és az összes dolgozónak köszönhető, hogy most itt lehetek. Ez az egész az emberekről szól. Köszönettel tartozom Mr. Hendricknek, Lindának [Mrs. Hendrick – a szerk.] és mindenkinek, aki kivette belőle a részét. Elképesztően fantasztikus nyerni Martinsville-en. Korábban szenvedtünk a rövid oválokon, de dolgozunk és folyamatosan javulunk. Nagyszerű csapatom van, amiért nem lehetek elég hálás.”
A versenyt követően Hendrick az otthonából adott egy rövid interjút a FOX-nak.
„Ez egy rendkívül különleges nap” – mondta ‘Mr. H’.
„Az utolsó sárga zászlónál még csak gondolni sem mertem arra, hogy mi fogjuk alkotni a top 3-at. Akkor csak az járt a fejemben, hogy ’ember, bajban vagyunk’. Volt már részem olyanban, hogy az első két pozícióban haladtunk, erre jött egy sárga és végül csak a negyedik-ötödikek lettünk.
Nagyszerű volt a csapat minden tagja számára, hogy megünnepelhettük az eddigi 40 évünket és itt Martinsville-en megszereztük az első három helyet. Most mindannyian ott fognak maradni és közösen buliznak egyet. Bárcsak én is velük lehetnék, de muszáj volt helyrehozatni a lábam.
Nagyon régen készültünk már erre a versenyre. Ha nem nyertünk volna, akkor most nem is nyilatkoznék nektek. Őszintén szólva, azt sem tudom, hogy mit csinálnék… Ez egy leírhatatlanul fontos pillanat. Nem volt még olyan futam, ami többet jelentett volna ennél! Rendben, talán a legelső, ami kitaposta az utat ahhoz, hogy eljussunk eddig a különleges napig.”
A három HMS-es mögött Bubba Wallace (23XI Racing) és a futam kezdetén még az autója vezethetetlenségével is megküzdött, emiatt több kiállásra szorult Ryan Blaney zárt a fennállása kereken (minden szériát figyelembe véve) 6000. versenyét teljesített Team Penske színeiben.
Az első szakaszt Larson, míg a másodikat Denny Hamlin nyerte.
Utóbbi Joe Gibbs Racing-es a John Hunter Nemechek falazása miatt belengetett utolsó – egyben a hosszabbításhoz is vezetett – sárga zászló után az élmezőnyből egyedüliként iktatott be pitkiállást.
A stratégia azonban nem lett kifizetődő és végül meg kellett elégednie a tizenegyedik hellyel.
A Cup következő fordulóját április 14-én, a Texas Motor Speedwayen rendezik.
This one means more. pic.twitter.com/vlijKd1LMM
— Hendrick Motorsports (@TeamHendrick) April 7, 2024

