A Hendrick Motorsports olyat tett, amire még senki nem volt képes több, mint 75 év alatt
Hollywoodi forgatókönyvbe illő végeredményt hozott a NASCAR Cup Series martinsville-i futama.
A Cook Out 400 teljes egészében a fennállása negyvenedik évét ünneplő Hendrick Motorsports körül forgott, amely gárda 1984-ben ezen a virginiai rövid oválon ünnepelhette legelső győzelmét is Geoff Bodine révén.
Az HMS azóta már csak a királykategóriában 14 bajnoki címmel és 305 diadallal büszkélkedhet. A múlt vasárnapi verseny azonban a kerek évforduló kapcsán minden eddigin túltett, Rick Hendrick pedig egyenesen kijelentette, hogy ennél jelentősebb napja még sosem volt a komplett birodalmának.
A vágyott elsőséget végül William Byron szállította le, míg másodikként Kyle Larson, harmadikként pedig Chase Elliott ért célba.
Ezzel ráadásul az HMS konkrétan martinsville-i történelmet is írt.
A 0.526 mérföldes vonalvezetés a NASCAR legelső, 1949-es szezonjától kezdve, megszakítás nélkül szerepel a naptárban.
Az immár 76. idényét taposó szervezet életében azonban ezt megelőzően még soha, egyetlen csapatnak sem sikerült kisajátítani a top 3-at.
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>„Nem volt még ennél fontosabb versenyünk” – Valóra váltotta Rick Hendrick álmát William Byron