Megoperálták Rick Hendricket, kihagyja csapata legfontosabb versenyét
Hónapok óta, pirossal vastagon bekarikázva szerepel a Hendrick Motorsports naptárában április 7-e.
A NASCAR Cup patinás csapata idén ünnepli fennállása negyvenedik évfordulóját, legelső győzelmét pedig a jelenlegi versenyhétvégének otthont adó Martinsville Speedwayen szerezte 1984-ben, még Geoff Bodine-nal az 5-ös Chevy volánja mögött.
A rubin évforduló tiszteletére ezen a hétvégén az HMS mind a négy autója vörös színben pompázik, a pole-t pedig a virginiai rövid oválon stílszerűen Kyle Larson szerezte meg.
A 2021-es bajnok autójának nem csak a rajtszáma bír komoly jelentőséggel a gárda számára, de érzelmi vonatkozása is van, lévén a külső dizájnja Rick Hendrick 2004-ben, repülőgép-balesetben elhunyt fiának, Rickynek egykori festésén alapul.
Az eredeti tervek szerint a legendás csapattulajdonos vezette volna fel a pace carral a mezőnyt a Cook Out 400 rajtját jelző zöld zászlóig, a szombati kvalifikációt követően azonban hivatalosan bejelentették, hogy mégsem tudja vállalni.
Az HMS tájékoztatása szerint Hendrick még a múlt hónapban esett át térdműtéten, a felépülése jól halad, de egyelőre nem áll készen arra, hogy személyesen kilátogasson a pályára.
Ott lesz viszont a csapat alelnöke, a versenyzői karrierje legutolsó diadalát szintén Martinsville-en megszerzett Jeff Gordon, aki Bodine-nal közösen fogja kiadni a motorok beindítására vonatkozó parancsot.
Jobbulást kívánunk Mr. H-nek!