Larson pole-lal rajtolt el a Hendrick Motorsports nagy hétvégéje Martinsville-en

Larson pole-lal rajtolt el a Hendrick Motorsports nagy hétvégéje Martinsville-en
credit: James Gilbert/Getty Images





A lehető legjobban kezdődött a Hendrick Motorsports hónapok óta várt nagy hétvégéje Martinsville-en.

A patinás csapat idén ünnepli fennállása 40. évfordulóját, legelső győzelmüket pedig 1984-ben pontosan ezen a félmérföldes oválon szerezték meg Geoff Bodine-nal az 5-ös számú gép volánja mögött.

Ebből adódóan nem is érhetett volna stílszerűbb véget a Cook Out 400 kvalifikációja, mint a szintén ezzel a jelöléssel ellátott autó pole-jával.

A #5 Chevy ezúttal már a 2021-es bajnok, Kyle Larson kezei alatt 19.718 másodperces kört produkált, amivel idei második, teljes eddigi Cup-karrierjét tekintve pedig a tizennyolcadik rajtelsőségét ünnepelhette.

A második startpozíciót a 23XI Racing-es Bubba Wallace kaparintotta meg, mindössze 1 ezrednyi lemaradással.

Harmadikként egy újabb HMS-es várhatja a zöld zászlót Chase Elliott személyében, míg mellőle Martin Truex Jr. indul a Joe Gibbs Racing 19-es Toyotájával.

Hendrickék összesen három autóval képviseltették magukat a pole-ról döntő szakaszban. A 48-ast vezető Alex Bowman azonban csak ennek utolsó, azaz tizedik helyét tudta elcsípni.

William Byron viszont már a csoportkörben elvérzett, így be kellett érnie a tizennyolcadik pozícióval.

Az HMS kvartettje egyébiránt a rubin évforduló apropóján impozáns vörös színekben pompázik.

A nagy nap azonban mégsem lesz teljes. Erről bővebben ebben a cikkben olvashatsz:

>>>>>Megoperálták Rick Hendricket, kihagyja csapata legfontosabb versenyét