NASCAR: Besírsz, hogy milyen főszponzort hozott Joey Gase-nek a richmondi hajigálása!

Úgy fest, szponzorációs szempontból igencsak kifizetődő tud lenni egy balhé a NASCAR-ban.
Tavaly, a híres-hírhedt atlantai parkolása után Josh Williams mögé állt be a forgalmas épületek parkolórendszereinek kiépítésével foglalkozó Parking Guidance Systems.
Most, bő egy évvel később hasonló pozitív végkifejletet hozott Joey Gase-nek is a saját kirohanása.
Mint ismeretes, az általa tulajdonolt csapatnak, a Joey Gase Motorsportsnak vezető pilóta az Xfinity Series richmondi futamán szenvedett balesetet köszönhetően a JD Motorsports-os Dawson Cramnek.
Ezt a 31 éves iowai olyannyira szívére vette, hogy kiszállt a járművéből, letépte a sérülten lógó hátsó bumpert, majd átsétált a pályán és nemes egyszerűséggel hozzávágta az elemet a pace car mögött érkező újonc kollégájához.
Tettét a NASCAR végül 5000 dolláros pénzbírsággal honorálta, végül azonban Gase ennél sokkal többet nyert.
A karosszéria elemeket forgalmazó Bumpers That Deliver ugyanis meglátta a világsajtót bejárt incidensben rejlő lehetőséget. Ennek révén a vállalat lesz a nemzeti másodosztály michigani versenyén a JGM 53-as autójának főszponzora.
Slusszpoén, hogy Cram is jól járt.
Az általa vezetett 4-es Chevy kiemelt támogatója ugyanis a most hétvégi, martinsville-i futamon a szélvédőkben utazó Xpress Auto Glass lesz.
Mondja még valaki, hogy a látványos konfrontáció nem kifizetődő!
NEWS: @JoeyGaseRacing and @J_G_Motorsports will have sponsorship from Bumpers That Deliver by MBI Auto for the NASCAR Xfinity Series #CaboWabo250 at @MISpeedway.#NASCAR pic.twitter.com/Pw9HskFDik
— Joseph Srigley (@joe_srigley) April 5, 2024
