Illegális szeszfőzde nyomaira bukkantak a NASCAR egyik versenypályája alatt

Illegális szeszfőzde nyomaira bukkantak a NASCAR egyik versenypályája alatt
A NASCAR Cup 27 év után tavaly tért vissza az NWS-re (credit: Sean Gardner/Getty Images)

Illegális szeszfőzde nyomaira bukkantak a NASCAR egyik versenypályája alatt




A NASCAR hőskora szó szerint kéz a kézben járt az illegális alkoholbiznisszel.

Méghozzá olyannyira, hogy a versenyzők és csapattagok (mi több, tulajdonosok!) jelentős része néhány évtizeddel a szervezet megalapítása előtt még a szeszcsempészet bugyraiban kereste meg mindennapi betevőt.


Ténykedésüknek jelentős szerepe volt magának a komplett szakágnak létrejöttében.

Az amerikai stock-car viadalok kvázi ősének ugyanis a huszadik század elején napi szinten lezajlott közúti hajszák számítottak, amelyek során a csempészek egymás ellen nyomták a gázt annak érdekében, hogy minél hamarabb teríteni tudják az árut, miközben a nyomukban ott lihegtek a rendőrök is.

Sokan a NASCAR 1949-es startja után sem tudtak szakítani ezzel a törvényellenes iparággal és minden létező eszközt bevetettek annak érdekében, hogy továbbra is főzzék, majd eladják az alkoholos nedüt.

A cél érdekében attól sem rettentek meg, hogy szó szerint fű alatt alatt dolgozzanak.

Jó példa erre a Georgia állambeli Byron városában működött Middle Georgia Raceway, ami konkrétan egy versenypályának álcázott szeszfőzde volt.

Az MGR elképesztő sztoriját itt olvashatod el:

>>>>>MGR – A versenypályának álcázott illegális szeszfőzde


Az 1947-ben megnyílt North Wilkesboro Speedway kapcsán szintén terjedtek ilyen pletykák, de bizonyíték híján nem lehetett eldönteni, hogy városi legendáról van szó, vagy tényleg hektoszámra készült alatta a whisky.

Egészen mostanáig.

Az elmúlt hét folyamán ugyanis a lelátók takarítása és ellenőrzése során a pálya illetékesei egy gyanús repedésre lettek figyelmesek az egyik, még a régi időkben felhúzott szektorban.

A kár felmérése során nem mást találtak, mint egy körülbelül 65 négyzetméteres lyukat a viseltes betontömeg alatt.

„Amikor 2022-ben elkezdtük az NWS felújítását, számos történetet hallottunk arról, hogy a lelátók alatt régen egy szeszfőzde működött” – mondta a létesítményt üzemeltető Speedway Motorsports alelnöke, Steve Swift.

„Nos, a főzdét nem találtuk meg – legalábbis még nem -, de egy kis barlangot és egy hozzá tartozó belső falat viszont igen, ami tökéletes helyszín lett volna nem csak az illegális szeszfőzéshez, de a törvény őrei elől való rejtőzködéshez is. Egyelőre fogalmunk sincs, hogy az emberek miként jutottak fel és le, de alaposan feltárjuk a helyet és ki tudja, hogy közben mit fogunk találni.”

Az NWS a szervezet legelső, 1949-es szezonjától kezdve egészen 1996-ig látta vendégül a NASCAR Cup mezőnyét. Ezután csak alacsonyabban jegyzett, főként regionális szériák versenyeztek itt.

Az elmúlt egy évtizedben viszont teljesen elhagyatottan állt és szépen-lassan kezdte visszafoglalni a természet. 2019-re már olyan állapotba került, hogy inkább egy posztapokaliptikus filmbe illett, mintsem modern kori autóversenyek helyszínének.


Ekkor jött a megmentő Dale Earnhardt Jr. személyében, aki küldetéséül tűzte ki, hogy újra életet lehel a NASCAR egykori ikonikus pályájába.

A kétszeres Daytona 500 győztes versenyző vezetésével és lelkes önkéntesek közreműködésével megkezdődött a létesítmény renoválása. Ennek eredményeként tavaly májusban újra felbőghettek a Cup motorjai a 0.6 mérföldes oválon, méghozzá az All-Star futam képében.

A bajnokságon kívüli versenyt idén is az NWS-en rendezik meg május 19-én.