Larson megszerezte Hendrick legvágyottabb győzelmét, SVG-től elvették a második helyet

Larson megszerezte Hendrick legvágyottabb győzelmét, SVG-től elvették a második helyet
credit: Sean Gardner/Getty Images





A Hendrick Motorsports 2022-ben, a 17-es számot viselő Chevy Camaróval tért vissza a NASCAR Xfinity Series mezőnyébe.

A program kapcsán pedig Rick Hendrick egyenesen kijelentette, hogy egy győzelem érzelmi szempontból felérne számára a bajnoki címmel.


Az autó jelölésével és festésével a csapat az alapító tragikusan fiatalon elhunyt fia, Ricky Hendrick emléke előtt tiszteleg.

A versenyző és üzletember 2004-ben, 24 évesen vesztette életét repülőgép-balesetben, amelynek rajta kívül még nagybátyja, két unokahúga, közeli barátai és az HMS néhány üzleti partnere is áldozatául esett.

Volán mögötti karrierje során megfordult a Busch Seriesben (a mai Xfinity), valamint a Truck Seriesben is. A 17-est a nemzeti harmadosztály 2000-es és 2001-es idényében használta, végül egy diadalt aratva.

Rickyn kívül a számnak csapattörténeti jelentősége is van.

Darrell Waltrip 1987 és 1990 között kilenc Cup-győzelmet hozott vele, beleértve az 1989-es Daytona 500-at.

Az újraélesztett Xfinity-projekt első tizenkét futamán a gárda Cup-pilótái által felváltva vezetett autó több alkalommal is karnyújtásnyira került a vágyott győzelemhez, de végül mindig kicsúszott a kezeik közül.

Tizenharmadik nekifutásra azonban végre sikerült beteljesíteni Hendrick nagy álmát.

A várva várt pillanatra a Circuit of the Americasra kiírt Focused Health 250-en került sor, méghozzá annak a Kyle Larsonnak jóvoltából, aki 2022 augusztusában, Road Americán először vihette pályára a 17-est.

A sikert azonban nem adták könnyen.

A 2021-es Cup-bajnok az időmérőn behúzta a pole-t, a futamot azonban a mezőny végéről volt kénytelen megkezdeni. A rajtot megelőzően a csapat ugyanis hajszálrepedést észlelt a féktárcsán, ami azonnali cserét vont maga után.

A két overtime-ot is produkáló verseny során Larson csak egyetlen körben, a legfontosabb utolsóban tudott az élre állni, miután a vezető pozícióért harcoló Austin Hill és Shane van Gisbergen összekoccant.

A friss abroncsokon lévő kaliforniai ügyesen kihasználta az ölébe hullt lehetőséget és alig egy perccel később már magabiztosan száguldott át a kockás zászló alatt 1.354 másodpercet verve a másodikként befutó SVG-re.



Az új-zélandi pilóta Kaulig Racing-es csapattársával, AJ Allmendingerrel holtversenyben a legtöbb, szám szerint 20-20 kört töltött az első pozícióban. Ironikus módon pedig a szerencsétlenségben is osztozniuk kellett.

‘Dingert’ az első hosszabbítás után – miközben az élmezőnyben csatázott – sorolták hátra kanyarlevágás miatt, így a tavalyi austini győztesnek végül be kellett érnie a tizedik hellyel.

Ugyanerre a sorsa jutott SVG is, aki az utolsó körben vétett a pályahatárok ellen.

Ebből adódóan őt már csak a leintés után tudták szankcionálni 30 másodperces időbüntetés képében, ezért az eredménylistán visszaesett egészen a 27. pozícióig.

A második helyet Austin Hill örökölte meg, de top 5-tel zárt még John Hunter Nemechek, Cole Custer és Parker Kligerman is.

Érdekesség, hogy a verseny során összesen 17 alkalommal osztottak ki büntetést a kanyarok lecsippentése okán, míg a helyi idő szerint délutáni Trucks-viadal alatt ez a szám 20 volt.