Történelmi versenypályával bővül a NASCAR repertoárja

Történelmi versenypályával bővül a NASCAR repertoárja
credit: Getty Images/NASCAR





A NASCAR hivatalosan bejelentette, hogy az észak-karolinai Winston-Salem városától megvásárolta a Bowman Gray Stadium bérleti jogát, aminek értelmében 2050-ig az amerikai stock-car szervezet lesz a pálya üzemeltetője.

Az 1937-ben épült, korábban futballstadionként is funkcionált létesítmény negyedmérföldes oválja már a legelső szezonban, 1949-ben helyet kapott a Strictly Stock Series (a mai Cup elődje) naptárában, köszönhetően a NASCAR két alapítója, ‘Big’ Bill France Sr. és Alvin Hawkins erőfeszítéseinek.


A Hawkins-család azóta is generációkon átívelően vezette nagy lelkesedéssel a pályát, szerepvállalásuk pedig a NASCAR hatalomátvétele ellenére is jelentős marad.

A Bowman Gray 1958 és 1971 között látta vendégül a legmagasabban jegyzett szériát, az évek során pedig olyan ikonikus versenyzők ünnepelhettek a victory lane-en, mint például Lee Petty, Richard Petty, Junior Johnson, Bobby Allison és David Pearson.

Legutóbb 2021-ben, egy Next Gen teszt keretein belül bőgtek fel itt a Cup motorjai, a volán mögött Clint Bowyerrel és Dale Earnhardt Jr.-ral.

A pálya jelenleg főként regionális modified, sportsman és street stock bajnokságoknak ad otthont, emellett pedig a NASCAR Advance Auto Parts Weekly Series menetrendjében is megtalálható.

A jövőt tekintve a közösségi médiában felröppentek olyan spekulációk, hogy a BGS lehet a királykategória Clashének, vagy All-Star futamának új helyszíne.

„Mindenre nyitottak vagyunk” – nyilatkozta ennek kapcsán a szervezet alelnöke, egyben Bill France dédunokája, Ben Kennedy a Sirius XM NASCAR Radiónak.

„Jelenleg arra összpontosítunk, hogy április 20-án megkezdődjön [Bowman Grayen] a versenyszezon. Egyelőre nincs miről beszámolnom a nemzeti bajnokságokat tekintve, de hamarosan ez változni fog.”

Kennedy egyébként maga is győzelmet ünnepelhetett a BGS-en még 2013-ban, a NASCAR K&N Pro Series East versenyzőjeként.

Érdekesség, hogy a létesítmény a France-dinasztia magánéletében is komoly jelentőséggel bír.

A NASCAR akkori első embere, Bill France Jr. 1957-ben itt találkozott először majdani feleségével, Betty Jane-nel.

Az üzletasszony később a szervezet vezérigazgató-helyettese is lett, emellett pedig ő alapította meg a NASCAR jótékonysági alapítványát. A sport érdekében végzett kemény munkája révén máig csak úgy emlegetik, mint a ‘NASCAR-versenyzés first ladyje’.