Chase Elliott óriási mérföldkőhöz ért el a pilóták képességeit kirakatba állító, bristoli futamon

Chase Elliott óriási mérföldkőhöz ért el a pilóták képességeit kirakatba állító, bristoli futamon
credit: Meg Oliphant/Getty Images





A Goodyear-abroncsoknak köszönhetően olyan izgalmakkal teli versenyt prezentált Bristolon a NASCAR Cup, amire régen volt példa.

A villámgyorsan és drasztikusan fogyó gumik premier plánban a világ elé tárták a mezőny tagjainak képességeit, amit a győzelmet megszerzett Denny Hamlin is csak méltatni tudott:


„Hosszú, hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy a pilóták képességei ekkora szerephez jutottak. Teljesen másként kellett versenyeznünk, mint amihez hozzászoktunk. Az utóbbi időszakban csak annyi volt a lényeg, hogy tapossuk a gázt és a pálya alsó részén haladva a legrövidebb úton körbeérjünk. A vezetési technika most végre hatalmas jelentőséggel bírt.”

A verseny során összesen 54 alkalommal változott az élen álló személye, ami abszolút csúcs a Cup rövidpályás történelmében.

Nem csak a mezőny legelején született azonban rekord.

A gumik amortizációja mellett még akkumulátorgondokkal is szembesülő Chase Elliott a harmadik szakaszban a harmincadik hely környékére is visszaesett, remek stratégiával és megfontolt vezetéssel azonban sikerült a nyolcadikként célba érnie.

Ez nem csak az idei legjobb befutója lett, de egyben megszakította a nyolc futamon át tartott, top 10-en kívüli sorozatát is. Ezt megelőzően utoljára tavaly októberben, a charlotte-i rovalon tudott a legjobb tíz között zárni.

Elliott ráadásul múlt vasárnap először került vezető pozícióba a februári Daytona 500 óta.

A Bristol Motor Speedway félmérföldes oválján összesen öt körön át, a 61-64. között haladt az első helyen. A Hendrick Motorsports számára ebből a 62. volt a leglényegesebb, amelyben a 2020-as bajnok konkrétan a csapat fennállásának 80 ezredik körét teljesítette az élen.

A legelsőt még Geoff Bodine szállította le 1984-ben, Martinsville-en.

„Nagyon szórakoztató volt” – kommentálta napját Elliott.

„A dolgok sokkal jobban múltak rajtunk [pilótákon], mint valaha. Menőnek tartottam, hogy ennyire okosan kellett vezetni, máskülönben kinyírtad volna a gumikat. Nem vagyok biztos abban, hogy minden héten szeretnék-e így versenyezni, de klassz volt és frissítően hatott. Remélem viszont, hogy ezt a futamot nem fogjuk túlreagálni.”


KAPCSOLÓDÓ: Így lett a potenciális katasztrófából végül betonszaggató NASCAR-siker Bristolon