Callum Ilott az IndyCar luxusfutamán is marad a McLarannél

Callum Ilott az IndyCar luxusfutamán is marad a McLarannél
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski

Callum Ilott az IndyCar luxusfutamán is marad a McLarannél




Ahogyan arra számítani lehetett, az IndyCar soron következő versenyén sem tud még volán mögé ülni David Malukas.

A McLarenhez idén átigazolt amerikai február közepén, mountain bike-ozás közben törte el a bal kezét, ami szerencsétlenségére ínszalagsérülésekkel is járt.


Helyét a homesteadi hibrid-teszten Callum Ilott vette át a 6-os számmal jelölt Dallara-Chevyben, majd a múlt hétvégi szezonnyitón élesben is lehetőséget kapott.

St. Petersburg utcáin végül a 16. helyre kvalifikálta magát, a kockás zászlót pedig 13.-ként látta meg.

Szerződése akkor csak erre az egy versenyre szólt a papayásokkal. Munkájával viszont teljes mértékben meg voltak elégedve és csütörtökön hivatalosan bejelentették, hogy a 25 éves brit a március 24-ei egymillió dolláros kihíváson is marad az autóban.

A kaliforniai Coachella Valleyben lévő The Thermal Club saját pályájára kiírt, pontozás nélküli futam történelmi jelentőségű lesz, hiszen most először fogja a mezőny megméretni magát egy exkluzív country clubban.

A 3,067 mérföld hosszú, 17 kanyarból álló vonalvezetést – amelynek tervezésében maga Roger Penske is közreműködött – eredetileg a kőgazdag klubtagok saját szórakoztatására építették ki. Az elmúlt években viszont már a versenyzés világa is kezdte felfedezni magának és egyre gyakrabban járnak oda tesztelni különböző sportautó-gárdák.

Az IndyCar tavaly februárban látogatott el először a Thermalra, hogy itt bonyolítsák le a szezon előtti, kollektív tesztsorozatot.

A küszöbön álló, rendhagyó verseny abból a szempontból is egyedi lesz, hogy a helyszíni közönséget zömében a klubtagok teszik ki, a „sima rajongók” pedig csak korlátozott számban elérhető jegyek által tehetik be a lábukat a létesítménybe.

Ilottnak azonban nem kell jövő hétvégéig várnia arra, hogy újra bepattanhasson az autóba, hiszen már a McLaren hétfői, Barber Motorsports Parkban esedékes privát tesztjén is pályára hajthat.